NFM: Ötezer számítógépet ad a kormány 65 évesnél idősebbeknek

Vágólapra másolva!
Ötezer számítógépet oszt ki a kormány 65 évesnél idősebbeknek az idősügyi infokommunikációs program keretében – mondta Jeneiné Rubovszky Csilla, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) miniszteri biztosa az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Vágólapra másolva!

Jeneiné Rubovszky Csilla közölte, a számítógépeket az ingyenes internetszolgáltatással szociálisan hátrányos helyzetű, egyedül élő, valamint egészségkárosodott emberek kapják meg, az eszközök használatára pedig megtanítják őket.

A miniszteri biztos elmondta,

egy országos felmérés szerint a digitális eszközök elsősorban az idősek magányának csökkentéséhez, az ellenük irányuló bűncselekmények megelőzéséhez és az egészségük megőrzéséhez járulhatnak hozzá.

Példaként elmondta, hogy megtanítják a nyugdíjasokat videotelefonálni, bűnmegelőzési Skype-konferenciákat tartanak nekik, és a demencia enyhítésére szolgáló játékokat is kifejlesztenek.