Milliókat vittek haza a Budapest Poker Open győztesei

Vágólapra másolva!
Vasárnap ért véget az ország legrangosabb pókerversenye, a Budapest Poker Open. A legjobb játékos több mint tizenhárom millió forinttal lett gazdagabb, de a második és a harmadik helyezett sem panaszkodhat. A versenyen indult Majka is.
Vágólapra másolva!

A Las Vegas Casino november 22. és 26. között kilencedik alkalommal rendezte meg Magyarország legrangosabb pókerbajnokságát, a Budapest Poker Opent a Las Vegas Casino Atrium EuroCenterben.

A minden nap teltházzal zajló 57 millió forint összdíjazású verseny iránt óriási volt az érdeklődés. A Budapest Poker Openre közel 200-an neveztek, köztük Majoros Péter Majka, aki rendszeres pókerezik.

A döntősök összesen 58 millió forintnyi nyereményt vittek el.

A vasárnapi döntőt Baranyi Róbert (középen) nyerte, aki több mint 13 millió forintot vihetett haza, a második helyezett Janicsák Tamás (bal oldalon), a harmadik Gelencsér Péter (jobb oldalon) lett Forrás: budapestpokeropen.hu

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megtartották a hölgyek részvételével zajló Ladies Opent, amelyet Kerekes Katalin (középen) nyert, a második helyen Kovács Hedvig Ágnes (bal oldalon), a harmadikon Chemez Ágnes (jobb oldalon) végzett Forrás: budapestpokeropen.hu