Kirúgták a zsidózó jobbikos nyugdíjastagozat-alelnököt

Vágólapra másolva!
Zsidózott és cigányozott a jobbikos politikus, megváltak tőle. Kérdéses Morvai Krisztina EP-képviselő sorsa is.
Vágólapra másolva!

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke Simicska Lajos tévéjében, a Hír TV-ben jelentette be, hogy megválnak a nyugdíjastagozatának alelnökétől, aki zsidózott és cigányozott a Facebook-oldalán.

Kérdéses Morvai Krisztina EP-képviselő sorsa is, akit harmadjára már nem indítanak az EP-képviselői posztra.

Zsidózott, cigányozott

A Pesti Srácok találta meg Erős Erzsébetnek az internetes bejegyzéseit, aki a szeptemberben alakult nyugdíjastagozat alelnökeként tevékenykedett eddig a párt körül. A nyugdíjastagozatot az után hozta kétségbeesésében hirtelen létre a Jobbik, hogy Vona júliusban ócsárolta a nyugdíjasokat, többek között azt írva róluk, hogy "a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt".

– idézte a nyugdíjas nőt a Pesti Srácok. Erős Erzsébet szerint zsidózni nem szégyen. De arról is beszélt, hogy szerinte

Részletesen itt számoltunk be Erős Erzsébet gondolatairól.