Országossá teszik az anyák háza rendszerét

2017.12.01. 10:52

Országossá teszik az anyák háza rendszerét, amelynek az a lényege, hogy minél komplexebb támogatást adjon a beteg gyerekük mellett lévő szülőknek - mondta el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

Velkey György elmondta, hogy náluk két év alatt kétszáznál több szülőt segítettek hozzá, hogy beteg gyerekével maradhasson a kórházban, hangsúlyozva, hogy a sok esetben az ország távoli részén, nehéz anyagi körülmények között élő családokat segítettek ezzel.

Pályázat révén a karcagi és a kisvárdai kórházat öt-ötmillió forinttal támogatják a rendszer bevezetésében, valamint átadják az ehhez kapcsolódó szaktudást is - ismertette a főigazgató. Az is céljuk, hogy komplex szociális támogatást nyújtva segítsenek megtalálni az összes szóba jöhető támogatást az érintetteknek - tette hozzá.