Az utcai segítségnyújtásban mindenkinek részt kell vennie

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi államtitkár szerint az utcai segítségnyújtásban mindenkinek részt kell vennie, nem szabad másokra várni, sok esetben csak ekkor van esélye a bajba jutott embereknek a maradandó károsodás nélküli túlélésre.
Vágólapra másolva!

Ónodi-Szűcs Zoltán az Országos Mentőszolgálat Wake Up - Mentsünk együtt életet! című, középiskolásoknak szóló országos kampányának debreceni állomásán tartott sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon az utcákon évente hatezer ember lesz rosszul, akihez mentőt kell hívni.
A mentők kiérkezési ideje 15 perc, ugyanakkor

öt perc esélye van az embereknek, hogy maradandó károsodás nélkül túléljék a rosszullétet, ezért a mellettük állóknak azonnal a segítségükre kell sietni,

és a mentők kiérkezéséig megkezdeni az újraélesztést - magyarázta a tennivalókat az államtitkár.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója hozzátette:

a rossz újraélesztés is jobb, mint a semmi,

ugyanis e nélkül percenként 8-10 százalékkal csökken a bajba jutott emberek esélye, hogy maradandó károsodás nélkül meggyógyuljanak.