Izrael rakétákkal támadta a szíriai kormányerőket Damaszkusznál

Vágólapra másolva!
Izrael rakétákkal támadta szombat hajnalban a szíriai kormányerők egyik hadállását Damaszkusz közelében, de a védelmi rendszer elfogta valamennyit - jelentette a szíriai állami média.
Vágólapra másolva!

A "nyilvánvalóan izraeli támadás" anyagi károkat okozott a szíriai hadálláson - tette hozzá a tévé és a hírügynökség, azt sejtetve, hogy az eltalált támadó rakéták roncsai a katonai létesítményre hullottak.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (ODSDH) nevű független aktivistahálózat úgy számolt be az esetről, hogy valószínűleg izraeli rakéták találták el a szíriai kormányhadseregnek és szövetségeinek egy állását Damaszkusztól délnyugatra, ugyanis robbanásokat lehetett hallani a fővárosban abból az irányból.

Az izraeli hadsereg szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.