Tömbökben szállította a heroint egy magyar férfi

Vágólapra másolva!
A magyar rendőrök hazahozták a férfit, akitől majdnem 27 kilogramm heroint foglaltak le a francia hatóságok. A drog értéke 200 millió forint.
Vágólapra másolva!

G. Zoltánt ügyében a francia hatóságok a büntetőeljárás lefolytatását felajánlották Magyarországnak - írja a police.hu. A férfi feladata az volt, hogy a 2017. július 1-én Hollandiában felvett heroint a saját autójával Spanyolországba fuvarozza.

A férfi a kábítószer-tömböket egy családi egyterű jármű lerögzített padlólemezében rejtette el, de őt útközben a BRFK rendőreinek jelzésére a francia vámhatóság 2017. július 2-án délelőtt egy dél-franciaországi településen elfogta. A kialakított rejtekhelyen a külföldi hatóság emberei 27 kiló heroint találtak, aminek a feketepiaci értéke közel kétszáz millió forint.
A BRFK nyomozói három nappal a férfi franciaországi elfogását követően beazonosították, majd elfogták G. Zoltán magyarországi megbízóit, akik azóta is előzetes letartóztatásban vannak. G. Zoltánt gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.