Családja szerint elrabolták a 17 éves lányt

Vágólapra másolva!
Az anya azt mondja, hogy az utcáról rabolták el a lányát. Mások pedig azt, hogy látták a rejtélyes körülmények között eltűnt Noémit. Családja attól tart, fogva tartják valahol.
Vágólapra másolva!

A 17 éves Nagy Noémi Mercédesz 2014-ben tűnt el egy Hajdú-Bihar megyei kis faluból, Kokadról. A lány aznap délelőtt még elindult vásárolni testvérével Debrecenbe, de sosem ment haza - írja a Bors.

– mondta a Borsnak az anya, aki szerint az sem kizárt, hogy lányát kivitték az országból.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FBorsonline.Bors.Szorakoztato.Napilap%2Fposts%2F10156053628746800&width=500

Az eltűnése napján Noémi és testvére sétáltak és vásároltak, este pedig a lány hazakísérte kisebbik testvére barátnőjét, aki pár utcára lakik tőlük. Ott Noémi még felhívta az anyját. Azt mondta neki, hogy nemsokára hazaér. Ezután tűnt el. Telefonját hiába hívták, ki volt kapcsolva.

- meséli kétségbeesetten az anya.

A család attól tart, hogy valaki akarata ellenére, erőszakkal vitte el a fiatal lány, és azóta is fogva tartják. A nő azt is elmondta, hogy évek óta többen is állították, hogy látták a most húszéves lányát. Azt kéri, hogy aki látja valahol, azonnal hívja a rendőröket.