Vágólapra másolva!
Havas Henrik szexuális ragadozóként viselkedett vele - mondta Baukó Éva a TV2 Tények című hírműsorának adott interjúban. A televíziókban is gyakran szereplő fiatal nő egy Facebook-bejegyzésben azzal vádolta meg a tévériportert, hogy zaklatta, amikor asszisztensként nála dolgozott. Havas anális szexet kért és cserébe azt ígérte, hogy fizet Baukónak. Akkor sem hagyta abba a zaklatást, amikor a nő erre kérte, sőt, Havas erre megfenyegette, hogy tönkreteszi a karrierjét. 
Vágólapra másolva!

Baukó Éva azért jelentkezett Havas Henrikhez asszisztensnek, mert mindig is vonzotta a média világa. Azt mondta, Havas kezdetben udvarias volt vele, ebédelni is meghívta, de ez hamar megváltozott. Egyik nap munka után behívta az irodájába, bort töltött, és anális szexet kért tőle, mert "ő azt nagyon szereti".

Havas Henrik Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Később azt mondta Baukó Évának, hogy legyen a barátnője és akkor fizeti az albérletét és a tanulmányait is. Azt is mondta, hogy neki vannak ilyen barátnői. Miután Baukó kérte, hogy hagyja békén, Havas megígérte, de aztán két nap múlva újra kezdte a zaklatást. Végül megfenyegette: azt mondta neki, hogy a médiában sosem lesz helye, ha nem fekszik le vele.

„Az italba menekültem, pánikbeteg lettem” - mondta Baukó Éva. Azt hitte, az elmúlt években sikerült feldolgoznia az esetet, de a most nyilvánosságra került zaklatások híre újra előhozta a borzalmas élményt. „Amikor megláttam a képernyőn, vagy egy cikket róla, hányingerem lett” - mondta Baukó.