Vágólapra másolva!
Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a [email protected] címre.
Vágólapra másolva!

Szerdán a nap folyamán fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már csak a Tiszántúlon lehet - írja a Köpönyeg.hu. Élénk lesz a nyugati szél.

3 és 9 fok közé enyhül a levegő.

Csütörtökön változóan felhős, és tartósan borult, párás területek váltakoznak. Hulló csapadék nem valószínű. A délutáni óráktól megélénkül a DNy-i szél. +6 fok körüli értékeket mérhetünk.

Pénteken erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé várható eső. +9, +10 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

Szombaton borongós időre van kilátás eleinte sokfelé, később elszórtan csapadékkal: az esőt egyre többfelé váltja fel havazás. Megerősödik az ÉNy-i szél. +3, +4 fok köré esik vissza a hőmérséklet.

Boldog névnapot kívánunk!

December 6. az év 340. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 25 nap van hátra.

Ma a Miklósokat köszöntjük.

A Miklós a görög Nikolaosz név szláv változatából származik, jelentése győzelem + nép, egyes források szerint nép ragyogása.

Heti mozipremier

  • Stratton
  • Megjött apuci 2
  • A nőkért
  • Volt egyszer egy Németország
  • Legeslegjobb cimborák - Állati a buli
  • A széf
  • Wonder Wheel - Az óriáskerék