Törvénytelenül gyűjt aláírásokat a Momentum

Vágólapra másolva!
Múlt héten a „nagysikerű" mikropárt, a Momentum Mozgalom, a XII. kerületi Hattyú Házban tartotta választási fórumát, ahol bemutatkozott, Benedek Márton és Kádár Barnabás, a II. és XII. kerületi képviselőjelölt. Mint Varga Mihály miniszter és Gulyás Gergely frakcióvezető kihívója. (Ez még viccnek is rossz) A rendezvény célja a Facebook-esemény szerint a Momentum világmegváltó programjának bemutatása volt. Az Origo úgy értesült, hogy a Momentumosok csak azzal a feltétellel engedték be a nyilvános fórumra a "vendégeiket", amennyiben aláírásukkal - és persze személyes adataik megadásával - támogatták a népszavazási kezdeményezésüket. Így dolgoznak a 21. századi Lenin-fiúk.
Vágólapra másolva!

Helyreigazítás

A 2017. december 5. napon az origo.hu-n megjelent "Törvénytelenül gyűjt aláírásokat a Momentum" című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy "a Momentumosok csak azzal a feltétellel engedték be a nyilvános fórumra a "vendégeiket", amennyiben aláírásukkal - és persze személyes adataik megadásával - támogatták a népszavazási kezdeményezésüket", továbbá, hogy "csak azt engedték be a fórumra, aki kitöltötte hiánytalanul az aláírásgyűjtő ívet, azaz akár akarata ellenére is támogatta a párt népszavazási kezdeményezését".


Valótlanul állítottuk továbbá, hogy "ha valaki kíváncsi volt a fórumra, köteles volt támogatni a "nagyszerű", - egyébként a civiltörvény visszavonásáért indított - kezdeményezést -, hanem azért is aggályos, mert úgy kellett kiadnia a résztvevőknek a személyes adataikat, hogy egyébként vélhetően azt nem szerette volna, csak esetleg kíváncsi volt a párt ömlengéseire".


A valóság ezzel szemben az, hogy a fórumon való részvételnek nem volt feltétele a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvény visszavonásáról szóló népszavazási kezdeményezés támogatása, annak aláírása nem volt kötelező. A kezdeményezés aláírása önkéntes volt.

Múlt héten a „nagysikerű" mikropárt, a Momentum Mozgalom, a XII. kerületi Hattyú Házban tartotta választási fórumát, ahol bemutatkozott, Benedek Márton és Kádár Barnabás, a II. és XII. kerületi képviselőjelölt. Mint Varga Mihály miniszter és Gulyás Gergely frakcióvezető kihívója. (Ez még viccnek is rossz) A rendezvény célja a Facebook-esemény szerint a Momentum világmegváltó programjának bemutatása volt. Az Origo úgy értesült, hogy a Momentumosok csak azzal a feltétellel engedték be a nyilvános fórumra a "vendégeiket", amennyiben aláírásukkal - és persze személyes adataik megadásával - támogatták a népszavazási kezdeményezésüket. Így dolgoznak a 21. századi Lenin-fiúk.

Az Origo úgy értesült, hogy a Momentumosok, a tőlük megszokott arcátlan, etikátlan módon új módját találták ki a legújabb népszavazási kezdeményezésük aláírásgyűjtésének megsegítésére: csak azt engedték be a fórumra, aki kitöltötte hiánytalanul az aláírásgyűjtő ívet, azaz akár akarata ellenére is támogatta a párt népszavazási kezdeményezését.

Ez nem csak azért jelent problémát, mert ha valaki kíváncsi volt a fórumra, köteles volt támogatni a „nagyszerű", - egyébként a civiltörvény visszavonásáért indított - kezdeményezést -, hanem azért is aggályos mert úgy kellett kiadnia a résztvevőknek a személyes adataikat, hogy egyébként vélhetően azt nem szerette volna, csak esetleg kiváncsi volt a párt ömlengéseire.

Nos, lássuk mit mond erről a jogszabály. A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló, 2013. évi CCXXXVIII. törvény 16 § (3) bekezdése kimondja, hogy

A 17. § pedig rögzíti, hogy a

Magyarul, itt vélhetően az volt az „előny" – bár az előny szó azért elég erős ebben az esetben – hogy az érdeklődők bebocsátást nyertek Fegyőrék helyi nagy "megmondó estjére". Így tehát, a „támogató aláírás" a törvény szerint érvénytelennek minősül.

A Momentum tehát így akarta szaporítani a támogatói aláírások számát, ami többszörösen aggályos és nem túl szép, különösen, hogy ezek a fiúk-lányok magukat a demokrácia nagy barátjának állítják be, diktatúrával dobálóznak itthon és külföldön, maguk mégis pártállami időket idéző módszereket alkalmaznak, ha a saját érdekeikről van szó.


Az Origo megkereste természetesen a Momentum Mozgalmat is, amely levelében annyit közölt, hogy nem igaz a fenti történet, de az Origonak szerencsére jelenlévő tanúk erősítették meg a fentiek valóságtartalmát.

A 21. századi Lenin-fiúk újra akcióban

Mindenesetre mi azért annyira nem lepődtünk meg a fiúk barátságtalan vendégfogadási módszerein, hiszen nem ez az első eset, hogy a belpesti srácok sajátosan értelmezik a demokráciát, illetve az emberi és állampolgári jogokat.

Fegyőrék ugyanis nem csak a népszavazás támogatásának önkéntességét, hanem mint emlékezetes a sajtószabadságot is felesleges cécónak tartják.


Mint emlékezetes , a Momentum egyik legszégyenteljesebb húzása az volt, amikor május közepén Fekete-Győr és csapata rátört az Origo szerkesztőségére, hogy videóra vegyék, ahogy Kovács András munkatársunkat megpróbálják megalázni. A bűne mindösszesen annyi volt, hogy megírta, hogy a Momentum elnöksége nyakig van a hökös pénzekben.

Az akció persze kudarcba fulladt, mivel Fegyőrék még a saját köreikben is csúnyán megégtek ezzel a pártállami "ügyintézési formával". Ezért persze az "európai párt" képviselői azóta sem kértek bocsánatot Kovács András kollégánktól.


De írtunk arról is, hogy a Momentum szeptemberben bejelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadáság Hatóságnál (NAIH), arra kérve Péterfalvi Attila biztost, hogy vegye el és vegye zár alá az Origótól azokat a dokumentumokat, amelyek kiszivároghattak hozzánk és amelyekből kiderülhet, hogy milyen rejtett belső folyamatok zajlanak a pártban.

Azonban a viccpárt itt is csúnyán lebőgött, mivel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke többek között arra figyelmeztette a Momentumot, hogy tartsa tiszteletben a sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás jogát, a vezetőit pedig emlékeztette arra, hogy mint közéleti szereplők nem bújhatnak a személyiségi jogaik mögé.

Péterfalvi Attila az állásfoglalásában kifejtette, hogy a közügyek szabad megvitatása igenis magasabb szintű jog, mint Fekete-Győr Andrásék képzelt érinthetetlensége.

A Momentum tehát újfent rájött arra a "nagy rákosista igazságra", hogy a demokrácia csak addig jó, amíg nekik nem kell tiszteletben tartani annak szabályait.

Így szerintük fel lehet rúgni a sajtó- véleménynyilvánítási vagy akár a népszavazás önkéntességéhez fűződő szabadságot.

Szerencsére azért nem kell nagyon félnünk a 21. századi Lenin-fiúktól, attól, hogy 2018. tavaszán sortüzekkel számolnak le velünk, mert írni mertünk viselt dolgaikról, mivel pártjuk jelenleg 1-2 százalékon áll.