Havas Henrik a szexuális zaklatási botrányával Vona Gábor sírásója lett

Havas Henrik Vona Gábor
Vágólapra másolva!
Zavart elhatárolódás a kamerába vagy a mikrofonnak, szégyenkező tekintetek és széttárt karok kamerán kívül. Vona Gábor legszűkebb környezete is kezdi belátni, ha a botránypártelnökkel mennek neki a tavaszi választásoknak, nagyjából a negyedik helyért kell majd küzdenie a Jobbiknak. Eddig a rengeteg ügyetlenség, bénáság, szerencsétlenkedés dühítette a párt (drámaian fogyó) szimpatizánsait és persze a vezetők többségét. Egyszerre kutyuska-képek, hízelgés a baloldali szavazóknak, kedves mondatok a melegeknek, Hanuka-üdvözlés, közben zsidózás, cigányozás, a nyugdíjasok szidalmazása. Vagyis még a baloldali fordulatot is kétbalkezesen vezényelte Vona. Sokak szerint úgy, ahogy főnöke, Simicska Lajos diktálta. A baloldali hízelkedésbe valamelyest még beleillett, hogy Havas Henrikkel írat magáról kampánykönyvet Vona Gábor. De így, hogy Havasról kiderült, hogy nemcsak politikailag elfogadhatatlan egy átlagos Jobbik-szimpatizánsnak, hanem ráadásul egy közönséges szexuális ragadozó is, a bénultság vett erőn a párton. 
Vágólapra másolva!

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője nem volt hajlandó beszélni a Havas-könyvről. Dúró Dóra pedig kifejezetten elhatárolódott Havastól, azt mondta, hogy semmi közük ehhez az emberhez. Maga Vona Gábor - a könyv szerzőjéhez, Havashoz hasonlóan - egyenesen menekül az újságírók elől. Az Origo ott volt a könyvbemutatón, kamerával, de amikor Vona verőemberei megtudták, hogy nem egy jobbikos médiumtól jött, nem engedték be. Ahogy megírtuk, a médiumok többségét nem engedték be, így korlátozták Vonáék a sajtószabadságot.

Eddig a Jobbiknak saját botrányai miatt kellett felelnie. Ezekről az utóbbi hónapokban részletesen beszámoltunk. A rasszista ügyek mellett talán a legkomolyabb ügy a tiltott pártfinanszírozási botrány volt, amikor Simicska Lajos, a párt mondhatni tulajdonosa plakáthelyeket játszott át a Jobbiknak. A héten az ÁSZ súlyosan megbüntette a törvényeket kijátszani próbáló pártot.

Vona Gábor és Havas Henrik Forrás: Origo

De a lényeg: megvoltak a Jobbiknak a saját botrányai, bőven. Az egyre népszerűtlenebb pártnak nyilván nem hiányzott, hogy egy néhány hónapja hozzájuk csapódott újságíró gyalázatos múltja is rájuk vetüljön. De hát csak magukat okolhatják. Ők gondolták úgy, hogy Havas Henriknél nincs alkalmatosabb ember, mint aki megénekelheti Vona Gábor hőstetteit.

Simicska és Soros sajtója persze igyekszik segíteni Havasnak, de ez reménytelen vállalkozás.

Hogy a Simicska-birodalom próbálkozik, az még érthető, hiszen az oligarcha pénze is fogytán, és egyre értelmetlenebbé és reménytelenebbé válik számára a pénzszórás. Na de a Soros-birodalom? Az ultraliberálisok is egy zaklatott nővel szemben a zaklató mellé állnak? Ez azért furcsa. Maga Havas Henrik mondta el a Jobbik internetes tévéjének, hogy Soros blogja, a 444 újságírója felhívta telefonon és közölte vele, hogy nem írnak az ügyről, mert Havasnak hisznek. Ez igen! Később egyébként Havas azt is elmondta, hogy a 444-újságíró éppen az ő tanítványa volt.

De vicces a 24 is. Ők megírták Baukó Éva állításait, megírták, hogy egy egykori titkárnő súlyos zaklatással vádol egy ismert embert.

Viszont mihelyt megtudták, hogy Havas Henrikről van szó, azonnal levették a cikket. Ez tényleg döbbenetes.

Soha még nem volt ennyire közel egymáshoz a Soros- és a Simicska-médiabirodalom. Soha még nem volt ennyire közel egymáshoz Soros és Simicska.

De a Soros oldaláról jött segítséggel sem megy sokra a Jobbik. Nagy Ervin filozófus arról beszélt a Figyelőben, hogy hamarosan megszabadul a párt Vonától, és Torockai László esélyes az elnökségre. Az Origo is kérdezett jobbikos vezetőket. Akik szóba álltak velünk, azok sem akartak névvel nyilatkozni. Mondanivalójuk lényege, hogy elkeseredettek, mélységesen szégyellik magukat a Havas-botrány miatt, fáj nekik Morvai Krisztina távozása és bíznak abban, hogy az, hogy a párt recseg-ropog, talán valami elfogadhatóbb irányba löki a Jobbikot.

A Vona Gábor utáni korszakba.