Öt helyre tört be a próba ideje alatt

Vágólapra másolva!
Az ügyészség kifosztás és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy kiskunhalasi férfival szemben, aki próba ideje alatt öt helyre tört be, majd az utcán kirabolt egy idős asszonyt.
Vágólapra másolva!

A 26 éves férfinak nem volt állandó állása, alkalmi munkákból tartotta fent magát. Márciusban egy korábbi lopás miatt próba időn volt, mégis elhatározta, hogy a újabb betörésekkel fogja kiegészíteni a jövedelmét.

Júniusban alig két hét alatt öt helyre házba tört be, valahova nappal.

Általában a ház előtt vagy az udvaron parkoló autókban felejtett értékekre vadászott. Mp3 lejátszót, telefonokat, pénztárcát és személyes iratokat lopott el. Az egyik esetben úgy jutott be a házba, hogy kivágta a szúnyoghálót. Megkereste az autó kulcsait, kinyitotta és elvitte belőle a pénztárcát és az iratokat.

Utoljára egy 78 éves asszonyt rabolt ki, miközben a biciklijére támaszkodva sétált Kiskunhalas központjában.

A férfi utolérte, a bicikli kormányára akasztott bevásárlótáskát ellopta. Az idős asszony nem tudott védekezni, a táskában volt a telefonja és 3 ezer forint.

A 26 éves férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van, az ügyészség kifosztással, lopással és okirattal visszaéléssel gyanúsítja.