Vádat emeltek a bőnyi rendőrgyilkos ellen

Bűnügyi helyszínelők dolgoznak a bőnyi rendőrgyilkosság területén
az elkövető háza
Vágólapra másolva!
Az ügyészség hivatalos személy ellen, több ember életét veszélyeztető gyilkossággal, valamint lőfegyver engedély nélküli tartásával és azzal visszaéléssel vádolja azt a férfit, aki megölt egy rendőrt.
Vágólapra másolva!

Tavaly októberben a rendőrök Bőnyben házkutatást akartak tartani egy férfinál. Amikor jogszerűen beléptek a házba, az ott élő férfi egyszerűen rájuk lőtt.

Az egyik lövedék Pálvölgyi Péter alezredest a fején találta el,ő a helyszínen meghalt.

A két másik rendőr visszalőtt a támadóra. A testén találták el.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Két órával később a Terrorelhárítási Központ emberei fogták el.

A helyszínelés közben több engedély nélkül tartott fegyvert és lőszert is találtak a lakásban.

A férfi ellen, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van, vádat emeltek. Ha bűnösnek találják, akár élete végéig is börtönben maradhat.