Számítógépeket loptak el az iskolából a betörők

2017.12.09. 17:37

Betörtek Budapesten a XVII. kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskolába, elloptak két számítógépet, a harmadikból pedig kiszerelték a még használható alkatrészeket. Az iskola gépparkja eleve nagyon régi volt – akadt 13 évesnél is idősebb számítógépük. Petrőczy Tibor, az iskola igazgatója azt mondta: fogalma sincs, hogy mire használhatták a betőrök ezeket a szinte muzeális értékű gépeket – szerinte az értékük legfeljebb 4000 forint. Az iskolának viszont nagyon fontosak voltak: azok segítségével nyomtatták a pedagógusok a napi tananyaghoz szükséges képeket, információkat. Az Origo kiadója, a New Wave Media Group Zrt. pénteken 15 darab használt, de kiváló állapotú laptopot adományozott a Zrínyi Miklós Általános Iskolának. Interjú Petrőczy Tiborral, az iskola igazgatójával.

Mikor és hogyan törtek be az iskolába?

Október közepén, hétfőn reggel vettük észre, hogy a hétvégén betörtek az iskolába. A betörők a belső udvarról a mosdóba nyíló ablakot zúzták be, azon keresztül jutottak az egyik épületbe. Az ablakhoz legközelebbi termekből kettő – meglehetősen régi – számítógépet elvittek, a harmadik gépből pedig kiszerelték a még használható alkatrészeket.

Petrőczy Tibor, a Zrínyi Miklós Általános Iskola igazgatójafotó: Talán Csaba

Hajnalban érkeztek a takarítók, akik azt hitték, csupán egy ablaktörésről van szó, így alaposan kitakarítottak – felsöpörték a szilánkokat, és ezzel együtt persze több nyomot is eltüntettek. Reggel a gondnok és az érkező tanárok vették észre, hogy valójában betörés történt, és több gép eltűnt. Azonnal hívtam a rendőrséget. A kiérkező rendőrök rögzítették a még megmaradt nyomokat és felvették a jegyzőkönyvet.

Mi lett a nyomozás eredménye?

Azóta megérkezett a nyomozást megszüntető határozat, amelyben azt írták, hogy nem lehet kideríteni, ki volt az elkövető. Jelenleg itt tartunk – vagyis valószínűleg soha nem találják meg a betörőket. Fogalmam sincs, hogy mire használhatták vagy használják az ellopott gépeket, ugyanis azok szinte muzeális darabok voltak – a becsült értékük szerintem 1500 és 3000 forint között lehetnek darabonként. Nekünk viszont nagyon fontos eszközök voltak, ugyanis a kollégák azok segítségével nyomtatták a napi tananyaghoz az információkat és a képeket. Minden egyes számítógépet sajnáltunk, ugyanis a gépparkunk eleve nagyon szegényes volt – több számítógép 10-13 éves. Csoda, hogy működnek. A betörés után a megmaradt, régi alkatrészekből összeállítottunk egy másik gépet, persze az is elavult már.

fotó: Talán Csaba

Volt-e korábban hasonló betörés?

Nagyon régen, évtizedekkel ezelőtt már betörtek az iskolába, de akkor inkább rongáltak a betörők. Szinte semmit sem loptak el. Most is azt feltételezzük, hogy részeg, duhaj, szórakozni kívánó társaság tört be azon az októberi hétvégén. Az valószínű, hogy valamennyire ismerniük kellett az iskola épületét, hiszen a belső udvarra nyíló ablakot törték be – vagyis pontosan tudták, hogy onnan is be lehet jutni az épületbe, és nem lehet az utcáról látni, mi történik a hátsó udvaron.

A New Wave Media Group Zrt. nevében Tóth Roland adta át a laptopokat az iskola igazgatójának.fotó: Talán Csaba

Milyen most az iskola számítógépparkja?

Az elmúlt héten jelentősen bővült és átalakult a számítógépparkunk, ugyanis egy kormányzati program keretében a Kelet-Pesti Tankerülettől tízmillió forint értékben kaptunk új gépeket és projektorokat. Ismereteim szerint minden közép-magyarországi iskola megkapta ezt a támogatást a tankerületeken keresztül. Mivel ez a régió sokszor kimarad a pályázati lehetőségekből – mert talán fejlettebbnek gondolták, mint a többit -, ezért most a kormányzat ezt próbálta kompenzálni. A számítógéptermünkben már harminc munkaállomást le tudtunk cserélni vadonatúj gépekre. Most a kollégák tantermi számítógépét cseréljük, frissítjük és januárban tudjuk beállítani rögzített formában a projektorokat. Ezzel a segítséggel óriási lépést tettünk, ami már nagyon ránk fért. Ez nekünk valóban hatalmas tétel, nem is emlékszem ilyen nagy összegű beruházásra – sem a Zrínyiben, sem más környező iskolában.

A laptopokat a gyerekek a szakkörökön használják majdfotó: Talán Csaba

A New Wave Media Group Zrt. most 15 darab laptopot adományozott az iskolának. Ezeket mire használják majd?

Nagyon örülünk ezeknek a laptopoknak, amelyek a szakköri foglalkozásokat segítik majd. Tudjuk, hogy a jövőben a tankönyveket a laptopok és a tabletek váltják majd fel – nagy valószínűséggel - ezt a folyamatot segíti, készíti elő ez a tizenöt laptop is. Az iskolánkban a szakköri foglalkozások nem a számítógépteremben zajlanak, hanem az adott szaktanteremben – ezekbe a speciális termekbe helyezzük el a laptopokat. A gyerekek a mindennapi fejlesztő és tehetséggondozó foglalkozásokon, a kisebb „kutatásokhoz" remekül tudják majd használni. Ez nekünk nagy segítség, mert kiegészíti a most átalakuló gépparkunkat, segíti a napi munkát – és mindenekelőtt a gyerekek tanulását.