Súlyos válságban az MSZP, ezért nem találnak miniszterelnök-jelöltet

Galló Béla FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS KÉPKIVÁGÁS kerekasztal-beszélgetés laza arckép, portré politológus rendezvény résztvevő
Budapest, 2016. szeptember 15. Galló Béla politológus a XXI. Század Intézet Böszmeségem története - 10 éves az őszödi beszéd című kerekasztal-beszélgetésén a Terror Háza Múzeumban 2016. szeptember 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Galló Béla politológus szerint az MSZP súlyos válságban van a személyiségeket tekintve is, ezért kényszerül arra, hogy egy másik párttól próbáljon miniszterelnök-jelöltet "kölcsönözni". Az elemző az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje is, Gyurcsány Ferenc pedig hitelteleníti a baloldali fordulatot.
Vágólapra másolva!

A politológus rámutatott, az MSZP-nél már korábban is előfordult, hogy nem tudtak a párton belülről miniszterelnök-jelöltet állítani, de jelentős különbség a korábbi és a jelenlegi keresés között, hogy most "nagyon elnyújtott a folyamat".

Galló Béla Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A politológus szerint

még nem biztos, hogy Karácsony Gergely lesz az utolsó jelölt a posztra;

emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban

Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos

neve is felmerült. Az MSZP szombati budapesti programbemutató nagygyűlésén elhangzottakkal kapcsolatban Galló Béla azt mondta,

a program szükséges, de nem elégséges feltétele

a párt elfogadható választási szereplésének.

Úgy fogalmazott, az összefogás, amelyet a szocialisták szorgalmaztak, magában rejti, hogy

össze akarnak fogni "saját problémájukkal", Gyurcsány Ferenccel is,

akinek személye a politológus szerint hitelteleníti a baloldali fordulatot.