Nem mondja el Juhász Péter, hogy miről beszélt Berkecz Balázzsal

2017.12.13. 13:14

Ma délután ül össze az Együtt elnöksége, hogy kiértékeljék azt a vizsgálatot, amely a Karácsony Gergelyről titokban készült hangfelvétel kiszivárogtatásának hátterét tárná fel. Sokáig kérdeztük Juhász Pétert az Együtt elnökét a leginkább kabaréba illő esetről, de alig árult el valamit. Az legalább kiderült, hogy beszélt Berkecz Balázzsal, aki történetesen az Együtt alelnöke, és jó eséllyel nyakig benne van a ballib tömb legújabb botrányában. De hogy miről, azt nem volt hajlandó közölni.     

Ha röviden értékelni kellene Juhász Péter mai sajtótájékoztatóját, akkor az mondható el, hogy az Együtt nevű, szemmel alig látható párt elnöke összevissza beszélt. Ahhoz képest, hogy az Együtt támogatottsága gyakorlatilag mérhetetlen, sikerült egy olyan botrányt összehozniuk, amely még az ehhez hozzászokott baloldali politikai tömböt is felforgatta. Tetemes szerepet játszottak ugyanis abban, hogy a Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét olyan helyzetbe hozzák egy titokban készített hangfelvétel kiszivárogtatásával, amely az amúgy is ingatag balos összefogást újabb gödörbe lökte.

Az Origo információi szerint azt a bizonyos hanganyagot nem más, mint Berkecz Balázs rögzítette, aki történetesen az Együtt alelnöke.

Juhász természetesen az egészből semmit nem ismert el, most arról beszélt, hogy ma délután összeül az Együtt elnöksége, hogy kielemezzenek egy vizsgálatot, amely elviekben feltárná az esetet. Hogy ennek eredménye mikor lesz, azt nem tudta megmondani, így arra sem tért ki, hogy milyen szankciók várhatóak.

Juhász Péternek támogatottsága nincs, saját politikai botránya viszont vanForrás: Csudai Sándor - Origo

Annyit azért elismert, hogy beszélt Berkecz Balázzsal, aki elmondta neki, hogy mit tud az ügyről. De, hogy pontosan mi hangzott el, azt Juhász nem volt hajlandó elárulni, arra hivatkozva, hogy magánbeszélgetésről van szó”.Azt is állította, hogy biztos benne, hogy nem az Együttből szivárgott ki az anyag, és hogy nem ugyanaz a személy hozta nyilvánosságra a Karácsony Gergelyt lejárató hangfelvételt, mint aki készítette. Arra a kérdésünkre viszont már nem válaszolt érdemben, hogy ezek szerint tudja-e, hogy ki készítette a hanganyagot, illetve, hogy azt ki publikálta.

A sajtótájékoztatón elhangzott eseményekről a későbbiekben részletesen is beszámolunk, egyelőre annyi biztos, hogy ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a magyar ballib politikai oldalon továbbra is áll a bál, négy hónappal a választások előtt.