Közvetlen brüsszeli forrásokra pályázik Zalaegerszeg öt vidéki várossal

Vágólapra másolva!
Zalaegerszeg polgármestere azt mondta, hat magyarországi város közös konzorciuma több mint 50 milliárd forintos, közvetlen brüsszeli forrásra pályázik energetikai beruházásokhoz.
Vágólapra másolva!

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a városi közgyűlésen tárgyalt napirendeket és döntéseket ismertetve beszélt arról, hogy az Elena-projekt keretében Kaposvár, Tatabánya, Veszprém, Szombathely, Dunaújváros és Zalaegerszeg alkotott konzorciumot, hogy Magyarországról elsőként közvetlenül Brüsszelben pályázzanak európai uniós forrásokra. Összesen 54,5 milliárd forintot kaphat a hat város (ebből legfeljebb 10 milliárd érkezhet Zalaegerszegre),

az elnyerhető összegből napelemtelepeket építhetnek, illetve középületek energetikai felújítására költhetnek.

Zalaegerszeg polgármestere beszélt arról is, hogy a negyedik negyedévre rekord összegűre, 31,656 milliárd forintra emelkedett a város költségvetési főösszege. A kimagasló összeg annak köszönhető, hogy a zalai megyeszékhely sorban nyert el olyan pályázatokat, amelyek támogatási összege már megérkezett a város számlájára, de a kifizetések még nem indultak el.

Ide sorolta az északi ipari parkban lévő inkubátorház bővítésére elnyert 402 millió forintot,

a múzeumépítést és zarándokközpont kialakítását célzó Mindszenty-projektre felhasználható 3,5 milliárd forintot, valamint az egykori ZÁÉV munkásszálló 600 milliós modernizálásából állami támogatásként megkapott 360 millió forintot.

Balaicz Zoltán kitért arra, hogy a Zalaegerszeg és Zalaszentiván határán állami beruházásként létesülő logisztikai központ és konténerterminál építése is hamarosan elkezdődhet. Korábban 300 millió forintot kapott a beruházó állami Nipüf Zrt. a tervek és előkészületek költségeire, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből pedig 1,1 milliárd forintot nyertek el a beruházásra.