Az országot egyszer már tönkretevő Gyurcsány a baloldal valódi vezére

Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2017. október 23. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédéhez készül a párt hivatalos ünnepi és születésnapi rendezvényén a budapesti Hotel Hungária City Centerben az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Egyértelműen Gyurcsány Ferenc lett a magyar baloldal vezére, mivel minden az ő szájíze szerint alakult az elmúlt hetekben. A Demokratikus Koalíció egyes felmérések szerint mostanra a legerősebb baloldali párttá vált. A DK önálló választási listát is állított, de az egyéni körzetekről hajlandó lenne megegyezni a többi balliberális erővel. Jól láthatóan a DK profitált a legtöbbet a baloldalon látható káoszból.  
Vágólapra másolva!

A Fidesz szerint ma is Gyurcsány Ferenc DK-elnök az igazi vezér a baloldalon, ahol az ő érdekei szerint, az általa diktált ütemben alakulnak a dolgok. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője kifejtette: a DK hétvégén pártlistáról, listavezetőről, választási szövetségesekről döntött, és határidőket szabott a többi baloldali pártnak.

"Mindez csak azt mutatja: a baloldalon tényleg semmi nem változik,

még mindig Gyurcsány Ferenc az igazi vezér (...),

ugyanazok a hatalmi érdekek érvényesülnek, mint 2010 előtt" - mondta Halász János kormánypárti politikus, úgy fogalmazva: ugyanazok akarnak hatalomra jutni, akik egyszer már tönkretették az országot.

Gyurcsányék eladósították Magyarországot, tönkretették a gazdaságot, megduplázták a munkanélküliséget, "agyonadóztatták" a családokat, a munkavállalókat és a vállalkozásokat, feladták az ország gazdasági szuverenitását, és hagyták, hogy külföldi gazdasági érdekek érvényesüljenek, miközben "a magyar emberek megalázó bérekért dolgoztak, és megszorításokat szenvedtek el" - sorolta Halász János.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a baloldal vezére Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ha a DK-n múlna, indulna a migránsok betelepítése

Felelevenítette azt is, hogy

a közszféra dolgozóitól elvettek egyhavi bért, a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat, és megszüntették az otthonteremtési programot.

Az, hogy a baloldalon ma is Gyurcsány az igazi vezér - folytatta a szóvivő -, veszélyezteti az ország minden elért eredményét és a magyar emberek biztonságát is, mivel "Gyurcsányék a brüsszeli bevándorláspárti politika nyílt támogatói".

Szavai szerint a DK európai parlamenti képviselője nemcsak hogy megszavazza a migránspárti határozatokat, hanem "aktívan részt vesz a brüsszeli döntések és a Soros-terv előkészítésében".
A DK a kötelező kvóta határozott támogatója, "ha rajtuk múlna, akkor Magyarországra is megkezdődhetne a migránsok betelepítése" - tette hozzá.

Gyurcsányt nem zavarja a baloldali tili-toli

Mint arról korábban beszámoltunk, Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában erősítette meg azt a már korábban is pedzegetett pártstratégiát, miszerint a DK önálló listát indít a jövő évi választáson, amelyet Gyurcsány Ferenc vezet majd. A nagy ívű bejelentést sikerült úgy időzíteni, hogy múlt csütörtökön még az Inforádió Aréna című műsorban Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a szocialisták újdonsült miniszterelnök-jelöltje a közös lista és közös miniszterelnök-jelölt mellett kardoskodott.

Gyurcsány Ferenc tehát ismét bedobta a zsarolóbombát a baloldali térfélen,

és ezzel jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nem lesz teljes baloldali ellenzéki együttműködés 2018-ban. A bukott kormányfőt nem igazán zavarja a nagy baloldali tili-toli, mindeközben az egész országot megrengető bejelentést tett közösségi oldalán: végre-valahára saját főzőappot indít.

Gyurcsányék nem kérnek Karácsonyból Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Gyurcsányék ambícióit erősítheti, hogy az IDEA Intézet adatai szerint a DK lett a második legnépszerűbb ellenzéki párt, miután a múlt hónapban megelőzte az MSZP-t.

Gyurcsány Ferenc pártját a biztos szavazó pártválasztók tizenegy százaléka támogatta,

ezzel egy százalékkal kerültek a szocialisták elé ebben a körben. Az LMP biztos szavazóinak a tábora az októberi nyolchoz képest hét százalékra apadt a múlt hónapban.

Teljes a káosz

Így tehát totális káosz alakult ki a baloldalon, miután az MSZP úgy döntött, hogy mostantól Karácsony Gergellyel próbálkozik. A zuglói párbeszédes polgármestert egyből korábbi szövetségese az Együtt támadta meg egy kiszivárogtatott hangfelvétellel. Gyurcsány Ferenc, az LMP és a Juhász Péter vezette Együtt nem kér a szocik és a mérhetetlen támogatottságú alakulat szövetségéből. A kiszorítósdi folytatódik, eredményhirdetés 2018 tavaszán várható.