Hotelbe szóló ajándékutalvánnyal fizetett a hamis iratokért

Vágólapra másolva!
Három ügyintéző korábban honosított személyek adataival jogosulatlanul állított ki másoknak magyar hatósági igazolványokat.
Vágólapra másolva!

Az elsőrendű vádlott 2014 és 2015 között pénzért vállalt hivatali ügyintézésekben közreműködést. Három társa ebben az időszakban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala egyik budapesti kirendeltségén dolgozott. Egyikük kormánytisztviselőként, a másik két ügyintéző pedig főmunkatárs volt. Az volt a feladatuk, hogy a személyi okmányokat elkészítésék.

Hivatali ügyintézés közben ismerkedett meg az elsőrendű vádlott a társaival, akikkel jó kapcsolatot alakított ki.

Rávette őket arra, hogy azok az ügyfeleknek, akiket ő hoz, más személyek adatainak felhasználásával, hamis személyi okmányokat, személyi igazolványt, jogosítványt, útlevelet állítsanak ki.

A hamis iratokért cserébe az elsőrendű vádlott az egyik ügyintézőnek 120 ezer forint értékű, vidéki hotelbe szóló ajándékutalványt adott.

A másod- és harmadrendű vádlott 2015 első felében ismerősük, illetve hozzátartozójuk kérésére illegálisan kérdezték le autók adatait a nyilvántartásból.

Az ügyészség hivatali vesztegetés, visszaélés, és közokirat hamisítás miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.