A baloldalnak még ma is Gyurcsány az igazi vezére

Gyurcsány Ferenc; Molnár Gyula
Budapest, 2017. december 20. Molnár Gyula, az MSZP elnöke (b) és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke közös sajtótájékoztatójukon az Országgyűlés Irodaházában 2017. december 20-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményben reagált Molnár Gyula (MSZP) és Gyurcsány Ferenc (DK) mai megállapodására, amely szerint pártjaik 2014 után ismét egyezséget kötöttek. A kormánypárti politikus azt írta, hogy ugyanazok akarnak hatalomra jutni, akik egyszer már tönkretették az országot, és a baloldalon még ma is Gyurcsány az igazi vezér. Emlékeztetett arra, hogy a baloldali kormányzás alatt adósodott el Magyarország, ment tönkre a magyar gazdaság, és duplázódott meg a munkanélküliség.
Vágólapra másolva!

Az Origo is megírta, hogy az ellenzéki pártelnökök megállapodtak abban, hogy pártjaik nem indulnak egymással szemben a 106 egyéni választókerületben a 2018-as országgyűlési választásokon. Hidvéghi Balázs erre reagálva közleményében azt írta, hogy ma újra bebizonyosodott, hogy a baloldalon még mindig Gyurcsány Ferenc az igazi vezér, hiszen az ő érdekei szerint, az ő általa diktált ütemben, és az általa kiválasztott szereplőkkel alakulnak a dolgok. A politikus kiemelte, hogy ugyanazok akarnak hatalomra jutni, akik egyszer már tönkretették az országot.

A kormánypárti politikus arra emlékeztetett, hogy Gyurcsányék és a szocialisták együtt adósították el Magyarországot, tették tönkre a magyar gazdaságot, duplázták meg a munkanélküliséget, adóztatták agyon a magyar családokat, a munkavállalókat és a vállalkozásokat.

Hidvéghi tovább folytatta a sort: Gyurcsányék feladták hazánk gazdasági szuverenitását és hagyták, hogy külföldi gazdasági érdekek érvényesüljenek, miközben a magyar emberek megalázó bérekért dolgoztak és megszorításoktól szenvedtek.

A Fidesz az MSZP és DK választási megállapodására reagálva közleményében azt írta, hogy "Gyurcsányék és a szocialisták együtt adósították el Magyarországot, tették tönkre a magyar gazdaságot, duplázták meg a munkanélküliséget, adóztatták agyon a magyar családokat, a munkavállalókat és a vállalkozásokat." Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Közleményében azt írta továbbá a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy

Hozzátette, hogy Gyurcsányék és a szocialisták a brüsszeli bevándorláspárti politika nyílt támogatói, és ha rajtuk múlna, akkor Magyarországra is megkezdődhetne a migránsok betelepítése.