Tisztítótűz lehet 2018 a baloldalon

1956 - Baloldali ellenzéki pártok tüntetése a Blaha Lujza téren 
 2016 október 23-án
1956 - Baloldali ellenzéki pártok tüntetése a Blaha Lujza téren 2016.10.23.
Vágólapra másolva!
Míg az LMP számára részben sikeres volt a 2017-es év, az Együtt és a Párbeszéd számára teljes kudarcként lehet jellemezni a mögöttünk hagyott időszakot – minderről Fodor Csaba beszélt, aki a parlamentben lévő kis pártok idei évét értékelte. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a tavaszi parlamenti választás tisztítótűz lehet a baloldal számára, az LMP pedig jól járhat, ha kimarad a 2014-hez hasonlóan ismét eleve bukásra ítélt osztozkodásból.
Vágólapra másolva!

Év végére a baloldalon lényegében hármas holtverseny alakult ki az MSZP, a DK és az LMP között – mondta Fodor Csaba. A Nézőpont Intézet elemzője szerint mindez a klasszikusan kisebb pártok közé sorolt DK és LMP számára akár sikerként is értékelhető.

Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett pártjainak erősödése ugyanakkor nem a rejtőzködők köréből történt,

mindkét esetben a balliberális szavazótáborból tudtak csak meríteni, tovább szeletelve a baloldali tábort.

Szél Bernadett tudott javítani az LMP pozícióján Forrás: MTI/Mónus Márton

Teljes kudarc

Míg a DK számára a siker mércéje egyértelműen az lehet, hogy a volt miniszterelnök pártja immár megközelítette a szocialisták támogatottságát, az LMP esetében különösen azért lehet sikeres évről beszélni, mivel

a párt július óta megduplázta várható listás szavazatarányát.

A szintén kisebb pártnak számító Momentum Mozgalom ehhez képest csak részben volt sikeres. Nem esélytelenek ugyan arra, hogy önállóan is átlépjék az ötszázalékos küszöböt, de az elmúlt időszakban egyáltalán nem volt felhajtó ereje a pártnak – mondta Fodor Csaba.

Ezzel szemben az Együtt és a Párbeszéd számára teljes kudarc az idei év, támogatottságuk végig az egyszázalékos mérhetőségi szinten ingadozott, vagy egyáltalán nem volt mérhető. A Fodor Gábor által vezetett Liberálisok pedig egész évben egy százalékon álltak ugyan a teljes felnőtt népesség körében, e szinthez képest viszont nem tudtak erősödni – tette hozzá.

Soros és Szél

Fodor szerint az LMP számára ésszerű stratégia lehet, ha önállóan, minden választókerületben saját jelölttel és önálló országos pártlistával vág neki a 2018-as megmérettetésnek.

Így ugyanis Szél Bernadették sikeresen pozicionálhatják magukat a következő parlamenti ciklusban a teljes átalakulás előtt álló ellenzéki térfélen.

Juhász Péter 2018-ban eltűnhet a politikai süllyesztőben Forrás: Csudai Sándor - Origo

Addig kihívást jelenthet ugyanakkor számukra, hogy a párt több vezetője igencsak közel áll Soros György hálózatához. A párt kormányfő-jelöltje, Szél Bernadett például több olyan uniós biztossal is találkozott, akik támogatják a migrációs kvótát, míg Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselője rajta van azon a listán, mely Soros megbízható szövetségeseit tartalmazza – mondta az elemző. Hozzá kell tennünk, hogy Hadházy Ákos társelnök pedig rengeteg botrányával árthat az LMP-nek, családja zavaros földügyeitől kezdve egészen drága szórakozásáig, a repülgetésig.

Szétmorzsolódás

Fodor szerint az Együtt és a Párbeszéd igen nehéz helyzetben van. 2014 előtt mindkét párt megpróbálta meghaladni a 2002-2010 közti kormányzás stílusát, a szocialistákhoz és Gyurcsány Ferenc pártjához képest új szlogennel, habitussal kampányoltak. Mindez persze már akkor sem volt túl hiteles, elég Bajnai Gordon személyére, vagy azokra a korábbi politikusokra gondolni, akik a szocialisták kormányzása alatt is kulcspozíciót töltöttek be – tette hozzá.

2014 elejére ráadásul meggyengültek, majd gyengébb félként pontosan azokkal fogtak össze, akiktől korábban megpróbáltak elhatárolódni. Ha ezek a szereplők ezúttal is abba az irányba mozdulnak el (márpedig ez történik), hogy mindenképp részesei kívánnak lenni valamiféle összefogásnak,

a 2018-as választás után teljesen szétmorzsolódhatnak –

zárta szavait az elemző.