Szerepi mérgezés: még két beteg állapota válságos

Vágólapra másolva!
A Hajdú-Bihar megyei Szerepről metil-alkohol-mérgezéssel kórházba vitt 21 beteg közül két válságos állapotú fiatal van még kórházban – tájékoztatta a Debreceni Egyetem csütörtök este az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinikáján ápolt öt beteg közül három a nap folyamán tünetmentes volt, az orvosok további megfigyelést javasoltak, ám ők saját felelősségükre hazamentek. A Gyermekgyógyászati Klinikára került hat gyermek közül három szerda este, három pedig csütörtökön került haza.

Farkas Béla, a karcagi Kátai Gábor Kórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta: a Szerepről kórházukba került három embernél a mérgezés nem volt bizonyítható, teljesen panaszmentesek voltak, így ők is hazamehettek.

Muraközi Zoltán, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház főigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: hozzájuk egy beteget szállítottak, ám súlyos, válságos állapota miatt továbbvitték a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinikájára. Ő az egyik életveszélyes állapotú beteg, aki jelenleg is a klinikán van.

A hét elején 21-en kerültek kórházba Szerepről metil-alkohol-mérgezés gyanújával.

Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök délelőtt azt közölte, hogy

őrizetbe vették a szerepi mérgezés gyanúsítottját, és indítványozták előzetes letartóztatását.

A gyanú szerint a férfi Debrecen-Nagycserén állította elő azt a mérgező italt, amelytől többen kórházba kerültek. A 47 éves férfi az italokat ismerőseinek adta el, akik azokat szintén értékesítették.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei költségvetési csalás, jövedékkel visszaélés elősegítése, iparjogvédelmi jogok megsértése és rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt tesznek feljelentést a szerepi mérgezés ügyében – közölte a hatóság vám- és jövedéki szóvivője, Leopold Róbert csütörtökön. Munkatársaik több mint 200 liter, közkedvelt italok üvegeibe töltött, metil-alkoholt tartalmazó alkoholterméket foglaltak le Hajdú-Bihar megyében, ezek az italok "szorosan kapcsolódnak a Szerepen történt mérgezésekhez".