Azt hiszi megnyugodhat, mert itt a karácsony? Téved, most jön a legveszélyesebb időszak!

Karácsonyi vásár, biztonság, rendőrség
Rendőrök járőröznek az adventi vásáron
Vágólapra másolva!
A karácsony az ünneplésről, és a családról, szól. Elvileg. Csakhogy a bűzönők ilyenkor sem pihennek. Pont ellenkezőleg, ebben az időszakban nő a lopások száma a villamosokon, a vonatokon, a kígyózó sorok közt a boltokban, a tömött utcákon, és a karácsonyi vásárokban. De a lakástüzek sem ritkák. 
Vágólapra másolva!

Lopások és rablások az ünnepi időszakban

A rendőrök folyamatosan járják a karácsonyi vásárokat, és a bevásárló központokban. Civilruhában és egyenruhában is. A nagy tömegben ugyanis nő zseblopások és a rablások száma is. De a TEK kommandósai is ott vannak ezeken a helyeken, hogy megelőzzenek egy esetleges terrortámadást.

Rendőrök járőröznek az adventi vásáron fotó: Talán Csaba


Több nagy városban is olyan szórólapokat osztogattak a rendőrök, melyek arra hívják fel a figyelmet, mit és hogyan tehetünk, hogy elkerüljük a lopásokat. A rendőrök a következőket javasolják:

• A bankkártyáját soha ne hagyjuk őrizetlenül, és ne felejtsük a pulton a vásárlás után.

• A közlekedés közben (legyen szó autósról, vagy gyalogosról) mindenki legyen türelmesebb.

A Szolnoki Rendőrkapitányság szórólapja Forrás: police.hu


• Bevásárlóközpontban a vásárláskor senki se hagyja táskáját a bevásárlókocsiban, fogja kezében, vagy vegye a vállára.

• Senki se hagyja a táskáját, pénztárcájukat, telefonját a kocsiban, a tolvajoknak ugyanis elég pár másodperc is, hogy feltörjék és kirabolják az autót!

• Ha viszont mégis megtörténik a baj, hívjuk a rendőröket az ingyenes 107-es, vagy a 112-es számokon.

Óvatosan a hibás karácsonyfaégőkkel és az adventi koszorúval

A katasztrófavédők huszonnégyórás tartanak természetesen az ünnepek alatt is. és tanácsokat is adnak.

  • Szerezzünk be tűzjelző berendezést, ami a tűz korai szakaszában hangos jelzéssel figyelmeztet a bajra!
  • A gyertyákat nem éghető anyagból készült alátétre tegyük, például kerámiára, fém csészealjra, vagy tányérra. A gyertya pedig mindig stabilan álljon, ne tudjon eldőlni, és a közeléből ne legyenek éghető anyagokat!
Forrás: Thinkstock
  • Győzödjünk meg róla, hogy az izzósoron, és az elektromos díszeken nincs szakadás, nem sértült-e a vezeték, és hogy az izzók épségben vannak. Ha elmegyünk otthonról, ne hagyjuk bekapcsolva egyiket sem.
Forrás: otthonos.postr.hu
  • A tűzhelyen készülő ételt ne hagyjuk felügyelet nélkül. Ha kigyullad a tűzhelyen felejtett olaj, zsír, takarjuk le az edényt a fedelével, így a tűz nem kap oxigént és elalszik. Vízzel azonban semmiképpen ne oltsuk, mert a forró olaj szétfröccsen és meggyújtja a környezetét is.
  • Feszültség alatt lévő elektromos berendezés közelébe se használjunk vizet tűz oltására. Helyette egy nagyobb konyharuhát vagy törülközőt terítsünk a tűzre!

Közlekedés a téli utakon

Ebben az időszakban a téli jeges, csúszós utakon, csökken látótávolság. Többek között ezért is kérik, hogy:

• Használjunk téli gumit.

• Állítsuk be a világítását.

• Ellenőrizzük az akkumulátort.

• Ha hegyvidékre készülünk, szerezzünk be hóláncot.

• Ha hosszabb útra készülünk, legyen tele a tank.

• Legyen nálunk meleg ruhanemű, takaró is.

• Ha elakadunk a hóban, hívjuk a tűzoltóságot.

• Szabadítsuk ki a kipufogót a hóból, fűtsük be az autót és takarózzunk be!

Forrás: Origo

A katasztrófavédők azt is hozzáteszik, hogy mielőtt útnak indulunk, nézzük meg az időjárás előrejelzést.

Kórházak és gyógyszertárak

Az ünnepek alatt a kórházakban lesz ellátás, és az Országos Mentőszolgálat is teljes készenlétben áll: 254 mentőállomások ezerötszáz mentős lesz szolgálatban. Ebben az időszakban Budapesten átlagosan napi hétszázszor, országszerte pedig 2500 esetben mentenek életet. Szilveszterkor ezek a számok tovább nőnek, különösen Budapesten és a nagyvárosokban.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

A gyógyszertárak ügyeleti rend szerint tartanak nyitva, szenteste nem a szokásos vasárnapi munkarendben, hanem – a legtöbb helyen - 14 óráig. Karácsony első napján, és 26-án csak az ügyeletes patikákban vásárolhatunk gyógyszereket.

Az év utolsó napján a szokásos vasárnapi nyitva tartás szerint lesznek nyitva a gyógyszertárak, január 1-jén viszont csak az ügyeletes gyógyszertárak nyitnak ki.