Kegyelmi pillanat és a lázadás éve

TRUMP, Donald
Washington, 2017. december 22. Donald Trump amerikai elnök aláírja az adóreformról szóló törvényt a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2017. december 22-én. Ez az elmúlt 30 év legnagyobb adócsökkentését előirányzó törvényt, amelynek legfontosabb eleme a vállalati nyereségadó mérséklése 35 százalékról 21 százalékra. (MTI/EPA/Michael Reynolds)
Vágólapra másolva!
Eretnek az, aki kimondja az igazságot.
Vágólapra másolva!

Kegyelmi pillanatban vagyunk. A világ felfedte problémáinak jelentős részét. Ami eddig a mélyben volt, hirtelen megmutatta magát. Az uralkodó ideológia, mindegy hogy is nevezzük, amelynek eddig az volt a feladata, hogy eltakarja a döntő problémákat, elkezdett repedezni – és hirtelenjében a főbb törésvonalak megmutatkozni látszanak.

Ez a hosszúra nyúlt, 2016 nyarától 2018 tavaszáig tartó lázadás évének az értelme és hozadéka.

Tektonikus rengések rázzák meg azt a régi világrendet, amely oly magabiztosan állította, hogy:
- a globalista, liberális elit kiváltsága megmondani, hogy mi lehet kérdés és mi nem;
- mi az igaz, érvényes és mi a fake (az az igaz, amit bemond a CNN);
- mi történhet meg és mi nem (nem lesz brexit, Trump nem győzhet, a bevándorlásnak semmi köze a terrorizmushoz);
- ki a Birodalom és a ki a provincia, mit szabad ennek és mit szabad annak;
- a nemzetközi érdekek fontosabbak a nemzeti érdeknél, így a globalista szereplőknek mindig igaza van a nemzetekkel szemben;
- a politika ideológiákat képvisel, nem pedig embereket;
- a jobboldal, különösen Közép-Európában csakis fasiszta lehet.

Donald Trump az Ovális Irodában Forrás: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ez a monolit jéghegy kezdett el repedezni, és ahogy olvad, maga alá temeti a régi világot. Mindegy mit hoz Trump elnöksége, Trump után a világ már nem lesz ugyanolyan, mint amilyen volt. Nagy-Britannia kilép az EU-ból. Németországban a szociáldemokraták történelmi mélypontig verekedték le magukat, a status quot fenntartó Merkel pozíciói radikálisan meggyengültek: vége van a Pax Merkelnek. Franciaországban felrobbant a „kukta", vége van a hagyományos bal- és jobboldalnak, akárcsak Ausztriában. A közép-európai országokban a nyugat-európai mainstream erőktől markánsan eltérő álláspontot megfogalmazó és V4-es együttműködést támogató erők jól állnak, politikájuk egyszerre elrettentő példa és követendő minta.

A Birodalom a felbomlás állapotában van. Az eretnekeknek jó a lapjárása. Csúnya szóval: paradigmaváltás van a horizonton. Ezt lázadásnak éljük meg mindenhol.

Migránsok tömege érkezik a balkáni útvonalon Forrás: MTI/EPA/Nake Batev

Új ütőerek tapinthatók ki a régi testen: radikális elitellenesség (hívják ezt az elitet Brüsszelnek és/vagy Sorosnak), a mainstream médiával szembeni lázadás (hívják a lázadók magukat akár Breitbartnak, akár 888-nak), a politikai korrektség elutasítása (ha valami igaz, akkor miért kell ezt elhallgatni valamilyen liberális véleményrendőrség kedvéért?), a saját életforma felértékelődése (Európában a kormányok új feladataként jelentkezik a keresztény értékek védelme), a nemzeti szuverenitás reneszánsza (jogunk van eldönteni kikkel akarunk együtt élni és kikkel nem).

Az eretnek Magyarország 2010 óta, megelőzve a történelmet, jár azon az úton, amit az új törésvonalak megrajzolnak. Ezek felől az új törésvonalak felől érthető meg, hogy miért voltunk állandó szereplői a Birodalom inkvizícós eljárásainak: azért, mert unortodox módon az emberek mellé álltunk a gazdasági válság előidézőivel és haszonélvezőivel szemben (szektoriális adók, bankadó, devizahitelek kivezetése, rezsicsökkentés), a bevándorlást támogató brüsszeli elittel szemben (az illegális bevándorlás elutasítása, a kerítés megépítése, népszavazás, nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a Soros-tervről), Sorossal szemben (a nemzeti szuverenitás védelme az Európai Egyesült Államok gondolatával szemben, a saját életforma védelme a globális nyitott társadalommal szemben, a „homogén" nemzeti közösség védelme a bevándorlás segítéségével felhígított multikultival szemben).

Rendőrök és katonák járőröznek a déli határzárnál. Forrás: MTI/Ujvári Sándor

2017-re azonban megfordult a széljárás. A hosszú 2017-es évben divatja lett az eretnekeknek.

G. Fodor Gábor, a Századvég elnökhelyettese, a 888 főszerkesztőjének írása az Origónak