Vágólapra másolva!
Deutsch Tamás a Fidesz Európai Parlamenti képviselője, illetve a Digitális jólét program miniszterelnöki biztosa a Magyar Időknek adott pénteki interjújában beszélt arról, hogy a 2019-es Európai Parlamenti választáson nem lenne meglepve, ha polgárok a bevándorláspolitika gyökeres változására tennék le voksukat. Beszélt arról is, hogy nagyon értékes együttműködésnek találja a V4-ek közös fellépését, különösen mivel, az uniós intézmények egyre durvább eszközökkel próbálják ráerőszakolni az akaratukat a közép-európai tagállamokra. Deutsch a Digitális jólét program eredményei kapcsán kifejtette, hogy az elmúlt két évben a vezetékes internethálózat színvonala alapján az EU országainak legfejlettebb első harmadába kerültünk, a mobil internethálózatunk fejlettsége tekintetében pedig a világ első öt országába. Emlékeztetett, hogy 2018. január 1-től 18-ról 5 százalékra csökken az internet áfája, valamint, hogy 2018. végére minden háztartásba elér a szupergyors internet.
Vágólapra másolva!

Nem lenne meglepő, ha az illegális migráció kérdésére adott válaszok határoznák meg a 2019-es EP-választást

A Fidesz EP-képviselője, a 2019-es Európai Parlamenti választás kapcsán azt mondta, hogy

Az EP-képviselő álláspontját azzal támasztotta alá, hogy az elmúlt két, két és fél évben nem zajlott le úgy választás Európában, hogy ne szenvedtek volna el katasztrofális vereséget vagy jelentős támogatáscsökkenést a migránssimogató politikát képviselő pártok és politikusok.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője Forrás: Magyar Idők

A V4-ek együttműködése és migrációs politikában történő egységes, EU-ban képviselt álláspontjáról az EP-képviselő elmondta, hogy a közép-európai polgárok érdekeiért való kiállás egy nagyon komoly harc

mivel az uniós intézmények és egyes tagállamok vezetői nem a szelíd nyomásgyakorlás eszközeivel próbálják rávenni a V4-ek országait az álláspontunk megváltoztatására, hanem korábban nehezen elképzelhető vagy egyenesen elképzelhetetlenül durva politikai eszközökkel.

Ezekre Deutsch Tamás példaként hozta fel a 7. cikkely szerinti jogállamisági mechanizmust, de beszámolt arról is, hogy már a költségvetés ellenőrzése is közvetlen politikai csatározások terepe lett, amelyre korábban nem volt példa. Az EP-képviselő ezzel kapcsolatban elmondta:

A Nemzeti Konzultáció az elmúlt évtízed egyik legfontosabb közéleti innovációja

Deutsch Tamás a sikeres – 2,3 milliós részvételt elérő – Nemzeti Konzultációról is beszélt, és kifejtette, hogy ez az elmúlt évtized egyik legfontosabb közéleti innovációja Európában, amely során a választópolgárok a hazánk előtt álló fontos döntések meghozatalában, irányok meghatározásában közvetlenül részt tudnak venni.

DJP a többlépcsős fejlesztési program

Deutsch, mint a Digitális jólét program miniszterelnöki biztosa a program szerkezetéről is beszámolt: ezek szerint a fejlesztések kiindulópontja a megfelelő színvonalú digitális infrastruktúra kiépítése, erre további három nagy fejlesztési pillér épül: a digitális kompetenciák, vagyis a digitális írás- és olvasástudás fejlesztése, a gazdaság digitalizációja, valamint az állami működés digitális átalakítása.

A miniszterelnöki biztos a Digitális jólét programban elért eredmények vonatkozásában kifejtette: az elmúlt két évben a vezetékes internethálózat színvonala alapján az EU országainak legfejlettebb első harmadába kerültünk, a mobil internethálózatunk fejlettsége tekintetében pedig a világ első öt országa között vagyunk.

Elmondta emellett, hogy Szupergyors internet program keretében hazánkban – az európai céldátumot két évvel megelőzve – 2018 végére minden háztartásba, valamennyi helyrajzi számmal rendelkező ingatlanba elér a szupergyors, legalább 30 Mbit/s adatátviteli sebességű internetszolgáltatás.

Magyarországon lesz a legalacsonyabb az internet áfája az EU-ban

Az internet ára kapcsán rögzítette, hogy két lépésben, idén januártól 27-ről 18 százalékra, 2018. január elsejétől pedig 18-ról 5 százalékra csökken az internet-előfizetés áfája.

Az adócsökkentéssel jövő év elejétől Magyarországon lesz a legalacsonyabb az internetezés áfakulcsának mértéke az Európai Unió tagállamai között.

Az egyéb digitális fejlesztések eredményeire példaként hozta fel Deutsch az e-személyi igazolványt, amely megkönnyít minden e-ügyintézést. Emellett beszélt az e-adózás lehetőségéről is, azaz akik az adóhivataltól előzetesen kérték, elektronikusan megkapták az előre elkészített személyijövedelemadó-bevallásukat.

Így az ügyteher megfordult, kényelmesebbé téve az adózók életét.

A miniszteri biztos elmondta, hogy javult a digitális eszközökkel való ellátottság is a programnak köszönhetően, hiszen a napokban szállítottak ki egy 6,2 milliárd forintos eszközbeszerzési projekt keretében 41 ezer digitális eszközt: laptopokat, asztali gépeket és projektorokat Budapest és Pest megye oktatási intézményeibe.