Magyarország erősödve vághat neki az új évnek

Vágólapra másolva!
Magyarország erősödve vághat neki az új évnek - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Dömötör emlékeztetett rá: január 1-jén ezúttal is több változás lép életbe, a kormány pedig az elmúlt évekhez hasonlóan most is jó hírekről tud beszámolni.

Újra nő a minimálbér, bővülnek a családtámogatások és csökkennek egyes adók, miközben nőnek a nyugdíjak, és több forrás jut az ország védelmére

- mondta az államtitkár, hozzátéve, a minimálbér 8 százalékkal, a szakmunkás minimálbér pedig 12 százalékkal növekedik. Ez a korábbi emelésekkel együtt azt jelenti, hogy a minimálbér 2010-hez képest 88 százalékkal magasabb lesz, a szakmunkás minimálbér pedig megduplázódik.

Dömötör beszélt arról is, hogy folytatódnak az ágazati béremelési programok is,

magasabb bérre számíthatnak a rendvédelem területén, a felsőoktatásban és az állami vállatoknál dolgozók is. Tehát jobban megéri dolgozni, ami abból is látszik, hogy soha nem vállaltak munkát annyian Magyarországon a rendszerváltás óta, mint most

- tette hozzá.
A kormány politikájában továbbra is kiemelt szerepet kap a családok támogatása, ezért is jó hír, hogy tovább erősödik a családtámogatási rendszer. A gyerekvállalás után továbbra is adókedvezmény jár,

januártól a kétgyermekesek már havi 35 ezer forintot tudnak leírni, miközben nő a gyed összege, és folytatódik az otthonteremtési program is,

amely eddig már több mint 60 ezer magyar családnak nyújtott segítséget.
Az idősek is számíthatnak a kabinetre:

a nyugdíjkiegészítés, a nyugdíjprémium és a tízezer forintos Erzsébet-utalvány mellett januárban újra nőnek a nyugdíjak, ezúttal 3 százalékkal.

Közben csökken a munkaadók adója, ami megnyitja az utat további béremelések előtt, emellett csökken a kisvállalkozói adó, kisebbek lesznek a lakáskiadás terhei és több termék forgalmi adója is csökken, így például az internet áfája 5 százalékra mérséklődik, ami a legalacsonyabb lesz Európában.
Dömötör kiemelte, Magyarország csak akkor mehet tovább a megkezdett úton, ha képes fenntartani és megerősíteni a biztonságát, amelyre az illegális bevándorlás jelenti a legnagyobb veszélyt. Ezért is fontos tény, hogy

a 2018-as költségvetésben 50 milliárd forinttal áll majd több rendelkezésre az illegális bevándorlás elleni küzdelemre, emellett a rendvédelmi dolgozók 2016-2019 között átlagosan 50 százalékos béremelést kapnak.


A kormány képviselője kérdésekre válaszolva elmondta, az oktatási intézményekben egy NATO-kötelezettség miatt kell honvédelmi intézkedési terveket készíteni, az erről szóló előírások hátterében pedig az áll, hogy a migrációs válság következtében Európának nincs olyan pontja, ahol ki lehetne zárni terrorcselekmény elkövetését.