Egy buszmegállóban ismerkedett meg a népligeti gyilkossal a nő

2018.01.02. 06:52

A buszra várt a 40 éves nő, amikor gyilkosa megszólította, és sétálni hívta a háromgyerekes anyát - tudta meg a Blikk. Közös borozgatás után végzett vele. 

A Blikk úgy tudja, a 29 éves S. Krisztián 2016 októberében egy buszmegállóban szólította meg a nála tíz évvel idősebb S. Erzsébetet, akit sétálni, majd borozni hívott.

A nő nem utasította el a férfi közeledését, a lap információi szerint viszont a Népligetben összevitatkoztak, a férfi ezt követően egy éles tárggyal többször fejbe verte a háromgyerekes anyát. Az akkor átmeneti szálláson élő asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A nő félmeztelen holttestét másnap találták meg.

S. Krisztiánt kezdetben még nem a gyilkosság miatt keresték: a rendőrség szerint egy évvel később a Szállás utcában is megtámadott egy nőt, aki kórházba került. A kihallgatásakor derült ki, hogy ő a 40 éves nő gyilkosa.

Nagyon sajnálja a tettét, szeretne bocsánatot kérni az áldozat hozzátartozóitól és az emberektől is. Reméli, a büntetését követően sikerül majd beilleszkedni a társadalomba. Védencem orvosi segítséget kért a hatóságoktól. Krisztián elmondása szerint ugyanis fiatalkorában szexuálisan bántalmazták, szüleivel sem alakított ki jó kapcsolatot, ennek köszönhetően nem tanulta meg, hogyan is kezelhetné dühkitöréseit, agresszióját – fogalmazott a Blikknek az ügyvéd.

A férfi életfogytig tartó börtönbüntetést kaphat.