Egy valódi XXI. századi egészségügyi intézmény lesz a Szeretetkórházból

mazsihisz megemlékezés megszállás
Heisler András, a Mazsihisz elnöke beszédet mond a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Közös a múltunk, közös a jelenünk címmel Magyarország német megszállásának 70. évfordulóján megrendezett megemlékezésén a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtti téren 2014. március 19-én
Vágólapra másolva!
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszélt a Szeretetkórház jövőjéről, amelynek értelmében egy XXi. századi gerontológiai központtá alakul majd az intézmény, de szóba került meg az elhagyott zsidó temetők felújításának az ügye is.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány év végi döntése az egyházi egészségügyi intézményeket érintette, már többször is beszéltem róla, négy ilyen egészségügyi intézményről van szó, ezek mindegyike egy-egy egészségügyi szakterületen dolgozik kiemelten, a Mazsihisz Szeretetkórházánál a gerontológia számít kiemelt projektnek - mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke a HETI TV Pirkadat című műsorában. Ezek az intézmények kiemelt támogatásban részesültek, mi most kaptuk meg az értesítést arról, hogy a

miniszterelnök úr aláírta azt a kormányhatározatot, amelynek értelmében a Szeretetkórház megvalósíthatja a régóta dédelgetett álmát -

tette hozzá.

Heisler szerint ez pedig a kórházuknak egy olyan jelentős fejlesztése, amelynek a végén létrejön az a gerontológiai központ, amely akár országosan is jelentős szakmai bázis lehet.

Ez egy három éven át tartó fejlesztés, amiben az építészeti átalakításoktól kezdve a műszerezettségig minden benne van,

ha sikerült ezt megvalósítanunk, akkor három év múlva egy XXI. századi egészségügyi intézményünk lesz, olyan, amelyik egyszerre szolgálja a zsidókat és a nem zsidókat egyaránt - mondta a Mazsihisz elnöke.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.