A röszkei felbujtót védelmezők szembemennek a hatóságokkal

Ahmed H., Röszke, zavargás, per
Szeged, 2018. január 8. Ahmed H. Cipruson élő szír állampolgár (első sor, j2) az ellene tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt indult per megismételt elsőfokú tárgyalásán a Szegedi Törvényszéken 2018. január 8-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az Ahmed H.-ügy tanulságaként levonható, hogy terrorizmus és tiltott határátlépés esetén is vannak olyan szervezetek, amelyek a magyar hatóságok és bíróságok munkáját bírálják.
Vágólapra másolva!

Völner Pál hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a Szegedi Törvényszéken folytatódott a 2015-ös röszkei zavargások miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. pere, kijelentette:

a kormány továbbra is meg fogja védeni a határokat,

nem engedi, hogy a rendőröket kényszerítsék, dobálják. Hozzátette, a kormány nem engedi meg azt sem, hogy különböző szervezetek képviseletében ezt a tevékenységet a hazai jogrendet veszélyeztető módon támogassák.

Mint mondta, az említett szervezetek, a Soros Györgyhöz köthető NGO-k korábban tiltakozásokat és tüntetéseket is szerveztek.

Völner Pál kitért arra is, hogy az a

Bárándy Péter volt szocialista igazságügyi miniszter vállalta el a vádlott védelmét,

aki szerint a hatóságok, illetve az elsőfokú bíróság nem járt el kellő körültekintéssel. "Szerintünk ezt, amíg nincs meg a jogerős ítélet, nem lehet kimondani" - mondta.

Külön érdekességnek nevezte és szerinte nem hagyható figyelmen kívül, hogy Bárándy Péter a V18 elnevezésű csoport "oszlopos" tagja, a volt miniszter "elsősorban a kormány leváltását tekinti fő feladatának". Völner Pál azt mondta, nem szerencsés összekeverni a vádlottak védelmét a kormány elleni támadásokkal.

Ahmed H. Cipruson élő szír állampolgár (első sor, j2) az ellene tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt indult per megismételt elsőfokú tárgyalásán a Szegedi Törvényszéken Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Az államtitkár az ügy másik érdekességeként említette, hogy

Ahmed H.-nak hét útlevele volt,

és valamennyi érvényes schengeni vízumot tartalmazott.

Közölte: az Európai Parlament illetékeseinek, akik tiltakoztak Ahmed H. elítélése ellen, inkább azt kellene megvizsgálniuk, hogyan fordulhatott elő az, hogy egy szír nemzetiségű férfi hét érvényes schengeni vízumot tudott kiállíttatni a nevére. Hozzátette, talán

az európai uniós szűrökkel van probléma,

és ezek vizsgálata után kellene a magyar eljárásokat bírálni.

Kérdésekre válaszolva Völner Pál azt mondta, a nyomásgyakorlás látható volt a korábbi bírósági döntésnél is, amikor a sajtó bizonyos része hangsúlyozta, hogy a volt igazságügyi miniszter által felvetetteket tartalmazta az ítélőtábla indokolása is. Ugyanakkor a Kúria megállapította, hogy az indokolás nem volt jogszerű, hiszen a másodfokú bíróságnak döntést kellett volna hoznia - mutatott rá.
Völner Pál kijelentette: sajtótájékoztatója a bíróságok védelmét szolgálja, hogy a külső nyomásgyakorlásnak ne engedjenek.