Őrizetben a pásztói csecsemőgyilkos anya

csecsemőgyilkosság, Pásztó
Vágólapra másolva!
Egy 34 éves pásztói nőt vett őrizetbe a rendőrség, aki a napokban szülte meg gyermekét, majd megölte az újszülöttet - közölte az MTI-vel szerdán a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Vágólapra másolva!

Nágel Tamás felidézte, hogy hétfőn este állampolgári bejelentés érkezett a főkapitányságra, miszerint Pásztó belterületén

egy újszülött testrészét találták meg.

Az ügyben ezután indítottak nyomozást, majd rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves helyi lakost - tette hozzá.

Nágel Tamás tájékoztatása szerint a jelenlegi adatok, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján

a nő a napokban szülte meg gyermekét, akit ezt követően megölt.

A nőt őrizetbe vették és indítványozzák előzetes letartóztatását.