Jogerősen is hazudozott a Soros-blog "oknyomozó" újságírója

2018.01.12. 15:06

Jogerősen is pert vesztett a 444.hu cikksorozata, amelyet éppen tegnap tüntettek ki Soma-díjjal, mint az ország legjobb oknyomozó anyagát. Mindez meglepőnek tűnik, de voltaképpen tiszta sor: a Soros György-féle blogot a Soros György-féle Transparency International díjazta egy álhírért (lásd még: fake news). A helyzet roppant kínos, de azt még nem tudni, hogy visszavonják-e a díjat. 

Az Origo forrásai szerint ma jogerősen is elmarasztalta a 444 cikksorozatát a bíróság, amely három pontban is helyreigazításra kötelezte a Soros György által pénzelt blogot. Ebben semmi meglepő nem is lenne, ha nem éppen arról a cikksorozatról lenne szó, amely

éppen tegnap nyerte el az ország (egészen pontosan a balliberális szubkultúra) legjobb oknyomozó anyagának járó Soma-díjat.

A szerző, Ács Dániel jutalmul egymillió forintot is átvehetett. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a ferencvárosi önkormányzatot befeketítő sorozattal szemben több per is indult, amelyekből többet is elbukott a 444. Úgy tudjuk, hogy a mai jogerős ítélet mellett a blogot a múlt héten is elmarasztalták jogerősen egy másik, ugyancsak a sorozathoz tartozó írásért.

Egy harmadik ügy folyamatban van, jövő hét kedden pedig következik az a per, amelyet a 444 újságírója ellen rágalmazás miatt indított a ferencvárosi önkormányzat. Ennek is a ma elbukott cikk a tárgya.

Mindezek után joggal merül fel, hogy miért éppen a 444-et és ezt a cikksorozatot választották az elmúlt év legjobbjainak, miközben másik 18 pályamű is beérkezett. A kérdést majdnem egészében megválaszolja, hogy mind a 444, mind pedig a Soma-díjat kiosztó Transparency International (TI) mögött ugyanaz a mecénás áll: Soros György. Tehát leegyszerűsítve

mindösszesen annyi történt, hogy a Soros-szervezetek körbedíjazták egymást.

Az elismerés értéke így viszont finoman szólva is megkérdőjelezhető.

A biztonság kedvéért írásban megkerestük a TI-t, hogy a mai fejlemények tükrében fontolóra veszik-e a díj visszavonását. Nincs túl sok reményünk, de ha mégis választ kapunk, frissíteni fogjuk a cikkünket.