Még miniszterelnök-jelöltje sem lesz a Momentumnak

Fekete-Győr András, Momentum Mozgalom
Magatokat mentsétek
Vágólapra másolva!
Információink szerint a Momentum Mozgalom arra a nem túl bátor döntésre jutott, hogy inkább nem állítana ki önálló miniszterelnök-jelöltet a 2018-as országgyűlési választásokra. Erről vasárnap szavaznak majd a viccpárt küldöttei, az erről szóló javaslat nem sok jót üzen Fekete-Győr Andrásnak. A Momentum elhúzódó belső válságát jól mutatja, hogy holnap akár valódi leszámolás is lehet a pártelnök, a párt elnöksége és a küldöttgyűlés között. Itt tart három hónappal az április 8-i választások előtt a magyar belpolitika Y generációja.      
Vágólapra másolva!

Az Origo úgy tudja, hogy a korábbi ígéretek ellenére a Momentum Mozgalom vasárnapi küldöttgyűlésén a párt miniszterelnök-jelöltjének megválasztása kapcsán egyetlen határozati javaslatról szavazhat majd a 124 fős küldötti testület, még pedig arról, hogy

a Momentum a 2018-as országgyűlési választásokra nem állít ki miniszterelnök-jelöltet, ehelyett egy csapatot jelöl ki, amely megfelelően tudja képviselni egy új politikai generáció értékrendjét.

Hogy ez egészen pontosan mit jelent, az egyelőre nem világos. Kuriózumnak viszont mindenképpen kuriózum, arra ugyanis nem igazán találni példát, hogy egy papíron önállóan induló párt – még ha egy viccpártról is beszélünk, amely támogatottsága a statisztikai hibahatáron belül mozog – miniszterelnök-jelölt nélkül méretteti meg magát a választásokon.

Magukat megmentik-e? Forrás: Facebook

Ezt a forgatókönyvet magyarázhatja a Fekete-Győr András elnök és Soproni Tamás kampányfőnök, egyben elnökségi tag közötti éles konfliktus. Egy hete írtunk arról, hogy Soproni Tamásnak komoly ambíciói vannak nem csupán a pártelnöki szék, hanem a miniszterelnök-jelöltség vonatkozásában is, a céljaihoz pedig megnyerte Orosz Anna elnökségi tag támogatását is. Momentumos források akkor arról beszéltek az Origónak, hogy a vasárnapi küldöttgyűlésen puccs készül Fekete-Győrrel szemben.

Azóta annyi változás történt, hogy a pletykák szerint a két alfahím abban állapodott meg, hogy a választásokig nem bántják egymást, utána viszont dűlőre viszik, hogy ki vezesse tovább a Momentumot. Az, hogy a párt végül nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet, ennek az egyezségnek lehet a része. Az elnökség és Fekete-Győr ezzel együtt sem dőlhet hátra,

a vasárnapi küldöttgyűlés napirendje ugyanis jó néhány aknával fenyeget.

A kérdés csak az, hogy ezek felrobbannak-e.

Kockázatok és mellékhatások

Az egyik ilyen akna az a módosító javaslat, amelyet ha elfogadnak, kimondaná, hogy a párt országos listájának első öt helyén nem szerepelhetnek az elnökségi tagjai. A Momentumnak nullához közeli esélye van bejutni a parlamentbe, de ez az előterjesztés konkrétan azt jelentené, hogyha mégis valami földöntúli csoda történne, akkor se Fekete-Győr András, se Soproni Tamás, se Orosz Anna, se Cseh Kata, se pedig Dukán András nem lehetne országgyűlési képviselő, mivel nem kaphatnának befutó helyeket a listán. (Arról, hogy egyéni jelöltekként nyerjenek el mandátumot, talán kár is beszélni.)

Ezt a javaslatot, amelyet Túry Márton a frissen lemondott kabinetfőnök jegyez, nehéz nem úgy értelmezni, hogy a komplett elnökség kigolyózását célozza. Ehhez képest az elnökség olyan ötlettel állt elő, amely szerint

Vagyis a két javaslat homlokegyenest ellentmond egymásnak. A Momentum elnöksége a küldöttek kezében van, vasárnap pedig eldől, hogy mekkora a bizalom irányukban.

Soproni Tamást Fekete-Győr András nézi Forrás: Facebook

Szintén figyelemre méltó, hogy egy másik benyújtott határozati javaslat szerint egy „kivizsgáló bizottság” felállítását is kezdeményezni fogják, amely a Momentum elnökségének a 2017 márciusától 2018. január végéig terjedő tevékenységét ellenőrizné. Mindezt azért, hogy feltárják,

történt-e mulasztás a pártvezetés részéről, illetve, hogy milyen hátrányos működési gyakorlatok kapcsolódnak az elnökséghez.

Zsinór, vagy nem zsinór

A Momentum igyekezett viccesre venni a figurát, amikor megjelentek azok a hírek, hogy Fekete-Győr pozíciója elkezdett inogni. Az elnök Soproni Tamással mókázott és azt is állították, nem szenvednek belső hatalmi harcoktól, csak az ország ügyeire koncentrálnak. Ehhez képest a vasárnapi küldöttgyűlésen

Fekete-Győr nem fogja megúszni, hogy a hatalma visszanyeséséről szavazzanak.

Az alapszabály értelmében mindeddig az elnököt lehetetlenség volt megbuktatni, most viszont ezen úgy módosítanának, hogy a küldöttek egyötöde (kb. 25 fő) már elegendő lenne ahhoz, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be a személyével szemben.

A fentiek fényében - nem kért miniszterelnök-jelölt, vizsgálóbizottság felállításának és az országos befutó helyekről az elnökség letiltásának kezdeményezése, illetve az elnök visszahívására tett javaslat - mindenki döntse el maga, hogy van-e válság a Momentumban, vagy nincs, vagy ha úgy tetszik, megküldték-e Fekete-Győrnek a selyemzsinórt, vagy sem.