A kormány nyilvánosságra hozta a STOP Soros törvénycsomagot

Vágólapra másolva!
A kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a "Stop Soros" törvénycsomagot - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a törvényjavaslat célja, hogy érvényesítse a magyar emberek elsöprő többségének akaratát, és szigorú fellépést biztosítson azok ellen, akik a migrációt szervezik és finanszírozzák. A bevándorlásszervező szervezetek és személyek ugyanis veszélyeztetik Magyarország biztonságát, ezért különös szigorral kell fellépni ellenük - fogalmaztak.

A három javaslatból álló törvénycsomag alapján a bevándorlásszervező, migrációt elősegítő szervezeteknek regisztráltatniuk kell magukat, és be is kell számolniuk a bevándorlásszervező, migrációt elősegítő tevékenységükről. Külföldi támogatásaik után 25 százalékos illetéket kell fizetniük, az ebből befolyt összeget pedig az állam határőrizeti feladatokra fordítja.

Mivel a bevándorlás szervezését finanszírozók legalább olyan veszélyesek, mint azok, akik a bevándorlást szervezik, a törvénycsomag rájuk vonatkozóan is tartalmaz intézkedéseket - tették hozzá.

A törvénycsomag tervezete elérhető a Kormány.hu oldalon. A véleményeket a [email protected] email címre várják.