Misével emlékeztek a veronai buszbaleset évfordulójára Olaszországban

2018.01.20. 16:12

A veronai Sant'Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői szombaton, a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről.

Az első évforduló alkalmából bemutatott misén a baleset által érintett olasz hatóságok képviselői vettek részt. A  szerencsétlenség helyszínére elsőként érkezett autópálya-rendőrség parancsnoka, Girolamo Lacquaniti  mellett a városi önkormányzat, idegenrendészet, tűzoltóság, a Vöröskereszt, a helyi egészségügyi hatóságok munkatársai is jelen voltak a szertartáson, köztük azok a Veronában és környékén élő magyarok is, akik többek között tolmácsként segítettek a baleset utáni órákban, és napokban.
A veronai városközpontban található Sant'Anastasia templom plébánosa, Silvano Mantovani beszédében kijelentette, Verona soha nem felejti el a magyar áldozatokat és családjaikat.

A balesetben tizenhat ember vesztette életét, egy súlyos sérült pedig márciusban, már a magyarországi kórházban halt meg.Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Handout / Polizia Di Stato

A megemlékezésen a milánói főkonzulátus munkatársai is részt vettek. Csiszár Jenő főkonzul olasz nyelvű beszédében hangsúlyozta, hogy a veronai buszbaleset ártatlan áldozatait az egész magyar nemzet mélyen gyászolja. A főkonzul köszönetét fejezte ki Verona hatóságainak és az olasz népnek a magyarok iránt tanúsított segítőkészségért és barátságért.

Hozzátette, a gyermekeiket és szeretteiket elveszítő szülők fájdalmára a halottak méltó megemlékezésével lehet válaszolni.

A L'Arena veronai napilap szombaton az egy évvel ezelőtti balesetre emlékezve úgy írt, hogy "a tragédia mélyen egymáshoz kötötte Verona és Budapest városát".

2018. március 21-én befejeződik a napra pontosan egy évvel ezelőtt történt veronai busztragédia miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított nyomozás, de az ügyészség még meghosszabbíthatja az eljárást.Forrás: AFP/Handout

A baleset tavaly január 20-án éjfél előtt következett be a Velence felé haladó A4-es autósztráda veronai szakaszán San Martino Buon Albergo önkormányzat területén. A Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium tanulóit és kísérőit szállító autóbusz Franciaországból indult haza Magyarországra.

A balesetben tizenhat ember meghalt, egy súlyos sérült pedig márciusban, már magyarországi kórházban hunyt el. A balesetben 26-an sérültek meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK