A Soros-terv szolgálatában áll a teljes ellenzék

2018.01.23. 14:04

Aki nem támogatja a múlt héten bejelentett törvénytervezetet, az azt mondja, nincs szükség arra, hogy a magyar emberek és hatóságok világosabb képet kapjanak a bevándorlásszervező és -támogató szervezetek működéséről, külföldről kapott támogatásaik 25 százalékával pedig hozzájáruljanak a magyar határvédelem költségeihez - mondta Puskás Imre. A Fidesz szóvivője szerint az ellenzék a "Soros-terv" szolgálatában áll, ezért támadja folyamatosan a Stop Soros törvénytervezetet.

A Fidesz szerint az ellenzék a Soros-terv szolgálatában áll, ezért támadja folyamatosan a "Stop Soros" törvénytervezetet. Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője azt mondta: egyetlen ellenzéki párt sem nyilatkozott úgy, hogy szükség van a törvénycsomagra. Az LMP, a DK, az MSZP és a Jobbik "ugyanazt a nótát fújja": tagadják még azt is, hogy létezik a Soros-terv, vitatják a Stop Soros értelmét, minden másról beszélnek, csak arról nem, hogy elfogadható-e nekik a javasolt törvénycsomag, készek-e megakadályozni a Soros-terv végrehajtását - fogalmazott a politikus. 

Puskás Imre: Az ellenzék még a Soros-terv létét is tagadjaForrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Aki nem támogatja a múlt héten bejelentett törvénytervezetet - folytatta Puskás Imre -, az azt mondja, nincs szükség arra, hogy a magyar emberek és hatóságok világosabb képet kapjanak a bevándorlásszervező és -támogató szervezetek működéséről, külföldről kapott támogatásaik 25 százalékával pedig hozzájáruljanak a magyar határvédelem költségeihez. A Stop Soros ellenzői nem támogatják azt sem, hogy a magyar hatóságok dönthessenek úgy, hogy a bevándorlást támogatók, pénzelők ne léphessenek be Magyarországra, de legalábbis a határvédelmi övezetbe - tette hozzá.

A szóvivő szerint aki nem támogatja a Stop Sorost, az egyértelműen a Soros-terv szolgálatában áll. A "Soros-terv" pedig igenis létezik, "Soros György dollármilliárdokkal támogatja a terv végrehajtását (...), a Soros-szervezetek működését" és a migránspárti brüsszeli politikusokat - jelentette ki, hozzátéve, hogy Brüsszelben is olyan döntéseket fogalmaztak meg, amelyek a Soros-terv pontjait tartalmazzák. Puskás Imre ezek alapján rendkívül nagynak nevezte az áprilisi országgyűlési választás tétjét: míg a nemzeti kormány azt mondja, "Stop Soros", addig az ellenzék ezzel szemben "a Soros-terv szolgálatában áll".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK