A Menedék vezetője szerint bármely migráns jobb, mint a hazai népesség

2018.01.23. 20:36

A Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület felügyelő bizottságának elnöke szerint a bevándorlás azért is jó dolog, mert szinte mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség. Éppen ennél a "sorosista" szervezetnél bontogatta a szárnyait Szél Bernadett, az LMP társelnöke is. 

"Szinte mindenhonnan olyanok érkeznek hozzánk, akik jobbak, mint a hazai népesség" - ezzel a minimum furcsa megállapítással kezdte a helyzetértékelését Melegh Attila még 2015 közepén, a bevándorlási krízis közepén. A szociológus az Origónak beszélt arról, hogy Magyarország milyen jól is járna, ha befogadná a migránsokat, akik majd gazdasági növekedést hoznak az országnak, és feltöltik a hiányszakmákat, például "orvosok lesznek".

A szirupos lényeglátást Melegh azzal is megfejelte, hogy sötét jövőt jósolt a befogadást megtagadó Magyarországnak: elfogy a népesség, és a nyugdíjrendszer is összeomlik bevándorlók nélkül. E helyett szerinte az ország és a magyar kormány igazán örülhetett volna az akkor éppen 150 ezer fős illegális határátlépő tömegnek, hiszen nagy a verseny az országok között a bevándorlókért.

Az elmúlt két és fél év távlatában annyi biztosan elmondható, hogy a szociológus nem egészen jól látta a problémákat. Ez nem is annyira érdekes (a "szakértőktől" ezt már megszokhattuk), az viszont már egy fokkal izgalmasabb, hogy Melegh annak a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület felügyelő bizottsági elnöke, amely színeibenSzél Bernadett is bontogatta a szárnyait korábban, amikor programvezetőként dolgozott itt, és amelyet Soros György bevándorláspárti spekuláns támogat.

Budapest, 2016. október 23. Hadházy Ákos és Szél Bernadett, az LMP társelnökei.Forrás: MTI/Marjai János

Nem kérdés, hogy az LMP társelnöke hasonlóan gondolkodik a bevándorlási hullámról, mint a Menedék felügyelő bizottságának elnöke. Az ugyanis tény, hogy Szél hasonlóan megengedő nyilatkozatok sorozatát tette a migráció kérdésében. Például: 

  • 2015. január 23-án az M1 Ma Reggel című műsorában azt mondta, hogy a határok lezárása semmire sem jó, csupán riogatás.
  • Rá két héttel az M1 Híradójában arról beszélt, hogy Magyarországon a bevándorlás nem probléma, menekülthullám pedig nincs.
  • Így érkeztünk el 2015. június 2-hoz, amikor a Klubrádióban közölte, hogy az látszik, hogy a betelepült migránsok nettó befizetők a nyugati országokban, és egyáltalán nem a szociális ellátásokra pályáznak. Ha nem tudnák, hogy ezt Szél Bernadett mondta, első körben Melegh Attilára gyanakodnánk.

Az LMP társelnökének volt tehát honnan merítenie az ideológiát, pláne, hogy már 16 éves korában elnyert egy Soros-ösztöndíjat, amelynek köszönhetően Connecticutban, egy amerikai elitiskolában (Choate Rosemary Hall) szívhatta magába a tudást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK