Hitet tesz Allah mellett, majd megkukul, sajátjai is kiröhögték Vona Gábort

Hadházy Vona
Vágólapra másolva!
Egyre kínosabb helyzetekbe kerül a Jobbikot válságba taszító Vona Gábor. Nagy lebőgéshez vezetett a porszívóügynök-király Jobbik-elnöknek a keddi sajtótájékoztatóján, az Echo TV riporterével vívott szócsatája. A Simicska által zsebre vágott pártelnök szokásos nagyképűsködése annyira volt jó, hogy a teremben lévő, vélhetően jobbikos körökhöz tartozó emberek is kinevették. Az pedig csak ezután derült ki, hogy hitet tett Allah mellett, törökül. 
Vágólapra másolva!

A szakállassá átalakult "marketingszakember" sajtótájékoztatót tartott kedden, ahol az Echo TV riportere szembesítette a Ripost azon képével, amelyen épp elhagyja azt a Szent István parkhoz közel lévő dunai hajót, ahol sor került a Hadházy Ákos és más LMP-s politikusokkal, valamint Simicska fő embereivel tartott titkos megbeszélésre.

22:44 Pontosan négy perccel Hadházy után Vona Gábor is elindult, tudatosan az ellenkező irányba Forrás: Ripost

A riporter kérdése így hangzott:

A válaszában Vona próbált szellemes lenni, és elmondta, hogy igen ő az, és hát "szokott sétálni".

Ezután a Simicska zsebében lévő pártelnök egyből ügyetlenkedő ellentámadásba lendült és elmondta:

Ekkor a riporter válaszában akkora "sallert" osztott ki a nagyképűsködő, cicasimogató Vonának, hogy ezután biztosan egy hétig egy irányba "sétálgathat":

Hadházy Vona Forrás: Ripost

Vona aztán szégyenszemre elhallgatott, és csendben tűrte, hogy a teremben lévő, vélhetően a saját köreihez tartozó személyek is kinevessék.

Íme a videó:

Az újabban szőrös pártvezér tehát ismét lebőgött, ahogy azt már a Parlamentben is megszokhattuk.

Vona Gábor szerencsétlenkedéseit lassan már követni se lehet. A hét híre volt az is, hogy előkerült egy videó, amin Vona Gábor (törökül!) hitet tesz Allah mellett.

A Simicska-párt elnöke a következőket mondja: „Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól."

A pártelnök mondatait üdvrivalgással fogadja a török közönség. Valószínűleg ők sem számítottak arra, hogy akad olyan magyar politikus, aki Allah mellett tesz hitet.

Ez volt hát Vona Gábor szerencsétlenkedéseinek újabb hete: egyszer törökül tesz hitet Allah mellett, aztán megkukul egy sajtótájékoztatón, miközben még a sajátjai is kinevetik.