Videó: így méltatta fénysugárként az iszlámot Vona Gábor

Vona Gábor Törökországban
Vágólapra másolva!
„A globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár" – videón is látható Vona elhíresült kijelentése.
Vágólapra másolva!

Mi magyarok „egy turáni nép vagyunk, és a testvéreink a turáni nemzetek" - mondja Vona Gábor Jobbik-elnök a Mandiner birtokába jutott videófelvételen, ezúttal magyar nyelven.

Vona Gábor Törökországban Forrás: Origo

A Jobbik elnöke azt is mondja, hogy neki „minden török a testvére".

Majd hozzáteszi, hogy szerinte ideje példát venni a türk népekről, és az iszlám emberekről.

A pártelnök megerősíti a tegnap közölt videón látottakat (ezen Vona "Allah" mellett tesz hitet) azzal, hogy többször is kifejti az iszlám iránti rajongását. A videofelvételen látható és hallható Vona Gábor elhíresült kijelentése is:

A Mandiner megjegyzi, hogy bár a felvételen nehezen kivehető, de Vona utóbb hozzáteszi, hogy mindezt „keresztény emberként mondja", azonban a mondatot már nem fejezi be, mivel a közönség tapsolni kezd. A török hallgatóság elégedetten nyugtázta azt is, amikor a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy a

Facebook-oldalán lassan már több török barátja van, mint magyar.