Vona Gábor leváltását követelik a Jobbikban

2018.01.27. 15:06

A mezei jobbikos párttagok szerint Vona Gábor politikai öngyilkosságot követett el, amikor elkötelezte magát a muszlim vallás mellett, ezért le kell őt váltani a pártelnöki tisztségből – írja a Faktor. A lap úgy tudja, hogy még a pártvezetés nagy része sem ismerte Vona Gábor Allahot és az iszlámot éltető, videóra rögzített politikai nyilatkozatait. A nagy felháborodás miatt erős mozgolódás indult meg a Jobbikban, egyre többen követelik azt, hogy Volner János vezesse a párt listáját a 2018-as országgyűlési választáson.

A Faktor információi szerint többen máris megfogalmazták, hogy Vonát a lehető leghamarabb félre kell állítani. A helyén, legalábbis a párt országos listáján Volner Jánost szeretnék látni, aki a Magyar Gárda volt kiképzőtisztjeként és főparancsnok-helyetteseként szerintük sosem vetemedne olyasfajta árulásra, hogy a muszlimok és Allah mellett kötelezze el magát. Sokan hinni sem akartak a fülüknek, csak a felvételek többszöri lejátszása győzte meg őket arról, hogy a pártelnök valóban a muszlim hitet, a politikai iszlámot, sőt magát Allahot élteti. Nem egyszer, nem kétszer, hanem sorozatos politikai hitvallásként.

Érthetetlen számukra, hogy miért kötelezte el magát Vona Gábor keresztény létére a saját vallásával szemben lenéző, sőt azt erőszakkal kiszorítani akaró nézetek mellett. Méghozzá annyira szélsőségesen fogalmazva, hogy még a saját maga számára is utolsó reményként jelölte meg a politikai iszlámot.

Szégyelljük magunkat helyette is!" - mondják a párt ma még névtelenséget kérő vezetői és szimpatizánsai. „Gábor úgy látszik, még az Egri csillagokat sem olvasta, Dobó István és Gárdonyi Géza foroghat a sírjában."

Vona párton belüli ellenlábasai még keményebben fogalmaznak. Szerintük a pártelnök Allah és a muszlim vallás melletti elköteleződéssel lényegében rátámadt a Jobbikra. Ezért a lehető leghamarabb félre kell állítani. A párt egyre csökkenő esélyeit ugyanis tovább rombolja a szimpatizánsokat végleg összezavaró iszlamista kijelentésekkel. Nem indulhat a párt egy olyan országos listával a választásokon, amelyet Vona vezet. 

Óriási bajban a Jobbik

Ráadásul a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok a Jobbik további zsugorodásáról szólnak. A párt az utóbbi időszakban elvesztette támogatóinak csaknem a felét. Az év végi mélypontjához képest is tovább gyengült januárban a Jobbik: a pártra a biztos szavazók körében mindössze 13 százalék voksolna. Ez azt jelenti, hogy a 2014-es listás választási eredményhez (20,7 százalék) képest tízből közel négy biztos szavazót vesztett Vona Gábor pártja – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

Vona Gábor és az iszlám.Forrás: Origo

Röviddel ezelőtt újabb bizonyíték került elő a Jobbik elnökének iszlám-rajongásáról. A Híradó.hu hozta nyilvánosságra, hogy Vona Gábor „Született augusztus 20-án" című könyvében azt írta, hogy az „iszlám a fény". Egész pontosan így fogalmazott: "(...) ma az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. Sikere vagy kudarca nem az iszlám és Amerika/Izrael viszonylatában, hanem az emberiség szempontjából lényeges számomra. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end..."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK