Gyerekek előtt elégítette ki magát a komlói szatír

2018.01.29. 13:11

Január végén folytatódik Komlón annak a szatírnak a pere, aki kisgyerekek és a rájuk vigyázó édesanyák előtt végzett önkielégítést. 

A férfi tavaly nyáron munkahelyéről tartott hazafelé, amikor úgy döntött, leparkolja a kocsiját egy parkolóban és a közeli erdőn keresztül elfut Körtvélyes irányába. A helyi óvoda bejáratánál állt meg, ahol észrevette, hogy három fiatal nő beszélget egymással, gyerekeik pedig a közelben játszanak.

A komlói szatír kielégítette a vágyait, miközben a három fiatal nőt figyelte - írja a BAMA. Mikor az egyik édesanya észrevette, mit csinál, szólt a többieknek is, majd futni kezdett a férfi felé, aki 

még ekkor sem hagyta abba az önkielégítést.

Végül a szatír a kocsijához szaladt, a szülők pedig hívták a rendőröket, akik elkapták a férfit. 

A kép illusztrációForrás: Dreamstime

Egy Baranya megyei magamutogató férfival szemben is eljárás indult.

A szatír egy mohácsi játszótéren kezdett maszturbálni egy hintázó gyerek közelében.

Ez a férfi viszont még akkor sem hagyta abba, amikor a rendőrök megérkeztek. Mindkét szatírszeméremsértés miatt áll bíróság elé.