Pölöskei: A továbbképzésekben több gyakorlati tudásra lenne szükség

Vágólapra másolva!
Magyarország jó úton jár, s nem a többi nemzet mögött "kullog" – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán a londoni BETT Show kapcsán.
Vágólapra másolva!

Pölöskei Gáborné emlékeztetett, Magyarország először vett részt önálló standdal a BETT (British Educational Training and Technology) Show-n, a világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállításán.

A helyettes államtitkár szerint bár eszközöket is bemutattak a rendezvényen, az elsősorban az új módszerek bevezetése miatt volt érdekes. Olyan kompetenciákat mutattak be, amelyeket bármikor, bármilyen iskolai órán át lehet adni a diákoknak.

Szerinte Magyarországon a pedagógusképzésben kell valamilyen "pluszt" adni, ez elsősorban a felsőoktatást érinti. Másrészt pedig a továbbképzések területén szükséges lenne olyan gyakorlati információkat átadni, amelyeket gyorsan be lehet építeni a tanulmányokba.

"Azok a fejlesztések, amelyeket elkezdtünk, jó alapokat teremtenek arra, hogy mindenütt megvalósuljanak a digitális iskolák" – mondta Pölöskei Gáborné.