Álrendőrnek fizetett félmilliót egy borsodi nő

ÁLRENDŐR CSALT KI PÉNZT
Vágólapra másolva!
Álrendőr csalt ki több százezer forintot egy kazincbarcikai nőtől. Az ígérte neki, hogy segít elintézni részegen vezető öccse bírságát.
Vágólapra másolva!

Csalás miatt folytat eljárást a rendőrség P. Ferenc 36 éves kazincbarcikai lakossal szemben. A gyanúsított többször is rendőrnek adta ki magát. Egy nőnek azt mondta, el tudja intézni, hogy

kevesebb legyen részegen vezető öccse büntetése, de az is

lehet, hogy egyáltalán nem kell majd kifizetnie.

A férfi először január 26-án „letétbe helyezésre" kért pénzt a sértettől, majd egy nap múlva „kártérítés jogcímén" még egyszer. Harmadijára már „óvadék" címén próbálkozott sikeresen az álrendőr, aki így

összesen több mint fél millió forintot csalt ki áldozatából.

Forrás: Police.hu

A nőnek gyanús lett a férfi, ezért feljelentette. A rendőrök azonosították és elfogták a csalót, akit már kihallgattak a kapitányságon. Azt szeretnék, hogy előzetes letartóztatásba kerüljön.