Betonromboló gránátot találtak a III. kerületben

Vágólapra másolva!
Egy 203 milliméter átmérőjű, több mint 100 kilogrammos szovjet betonromboló gránátot találtak Budapest III. kerületében, a Záhony utca 2. szám alatt egy építkezésen szerda este. Összesen tíz lakóépületet, valamint a környező irodaházakat evakuálták - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Markovics Zita elmondta: a rendőrök és a tűzszerészek úgy döntöttek, hogy a szerkezet kiemelésével megvárják a közelben található bevásárlóközpont zárását, kiürülését. Hozzátette: a tíz épületből összesen 42 főnek kellett elhagynia otthonát, az irodaházakat összesen 20 főnek kellett elhagynia. A bevásárlóközpont 25 munkatársa fűtött buszokban várja, amíg a tűzszerészek befejezik a munkálatokat.

A kommunikációs tiszt tájékoztatása szerint 22.30 után 600 méter hosszúságban lezárták az Ángel Sanz Briz utat, valamint 300 méteren az Almási Balogh Loránd utcát.

Frissítés: Visszatérhettek otthonaikba azok a III. kerületi lakók, akiknek egy szovjet betonromboló gránát miatt szerda este ideiglenesen el kellett hagyniuk lakásaikat, emellett az útzárat is feloldották - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje csütörtökre virradó éjjel az MTI-vel.

Markovics Zita elmondta: a Záhony utca 2. szám alatt egy építkezésen szerda este talált 203 milliméter átmérőjű, több mint 100 kilogrammos szovjet betonromboló gránátból a tűzszerészek a helyszínen kiszerelték a gyújtószerkezetet, és azt a helyszínen megsemmisítették. Ezt követően a bombatestet a honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják. Az útzárat nem sokkal éjfél után feloldották, és a tíz épületből kiköltöztetett 42 lakó visszatérhetett otthonába.