Az ellenzéki vezetők veszélyt jelentenek Magyarországra

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki pártok, vezetők veszélyt jelentenek Magyarországra - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!

Hidvéghi Balázs az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában kifejtette: az ellenzéki pártok, vezetőinek mozgásából, nyilatkozataiból az látható, hogy "ki nem állhatják egymást", "egymás kinyírásával" vannak elfoglalva. Ugyanakkor egy dologban egyetértenek, valamennyien a "Soros-tervet" akarják megvalósítani, behódolnának a külföldi nyomásnak.

A kommunikációs igazgatója szerint "jelek sora" utal az ellenzéki pártok és Soros György közötti kapcsolatra. Példaként említette, hogy "pénzek mozognak", ellenzéki politikusok Magyarországon és külföldön is védik a Soros-szervezeteket, kiállnak a Soros-érdekek mellett.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte: áprilisban az emberek arról döntenek, "hogyan tovább". Egyfelől van Magyarországnak egy olyan kormánya, amelynek célja az ország megvédése, a közös eredmények továbbvitele. Másfelől van egy szétaprózódott ellenzék, amely behódolna a külső érdekeknek, és különböző okokból veszélybe sodorná az elmúlt években elért eredményeket - mondta Hidvéghi Balázs.