Vágólapra másolva!
A Századvég friss felmérése szerint a biztos szavazók többsége azzal lenne elégedett, ha azOrbán-kormány folytatná a kormányzást az áprilisi választásokat követően, és nem egyellenzéki koalíciós kormány alakulna.
Vágólapra másolva!

A Századvég Alapítvány legfrissebb kutatásában annak járt utána, hogy a biztos
szavazók milyen összetételű kormányzatot látnának szívesen a tavaszi parlamenti választásokat
követően.

Az eredmények arról tanúskodnak, hogy nincs kormányváltó hangulat Magyarországon bő két
hónappal a választások előtt.

A megkérdezett biztos szavazók többsége (53 százalék) annak örülne leginkább, ha az Orbán Viktor által vezetett kormány folytatná a kormányzást 2018 tavasza után.

Egy ellenzéki koalíciós kormány a Jobbikkal, az LMP-vel, az MSZP-vel, a DK-val és
a kisebb pártokkal szintén egy lehetséges alternatív forgatókönyv április utánra. Egy ilyen koalíciós kormányt a válaszadók csupán 34 százaléka látna szívesen a választások után, 10 százaléka azonban egyik kimenetelnek sem örülne.

A magukat jobboldalinak vallók 87 százaléka támogatja egy újabb Orbán-kormány megalakulását,

és a politikai hovatartozásukban bizonytalanok relatív többsége, 44 százaléka is inkább a folytatásra
szavaz. A baloldaliak 81 százaléka üdvözölne egy ellenzéki koalíciós kormányt, míg a magukat
középen állónak vallók 43 százaléka.

A biztos szavazók mellett a teljes népesség relatív többsége, 49 százaléka is amellett van, hogy az Orbán-kormány folytassa a kormányzást,

34 százalék egy ellenzéki koalíciós kormányt szeretne, 13 százalék egyiknek sem örülne, 4 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2018. január 23–31. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.