Az EU és az ENSZ is a Soros-terv szerint halad

Hollik István beszél CSELEKVÉS gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása plenáris ülés politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője.
Vágólapra másolva!
Elképesztő és veszélyes, ami Brüsszelben és ezzel párhuzamosan az ENSZ-ben zajlik - mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a kormánypártok nevében budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A képviselő rámutatott: az ENSZ készülő dokumentumából egyértelműen kirajzolódik, hogy európai és világszinten is erősíteni akarják a bevándorlást, így

Magyarországból is bevándorlóországot akarnak csinálni.

Hozzátette: csütörtökön az Európai Parlament is megkezdte az ENSZ migrációs csomagjának tárgyalását, s a brüsszeli bevándorláspárti politikusok ismét bebizonyították, az az egyértelmű szándékuk, hogy Európát elárasszák bevándorlókkal.

Figyelemre méltónak tartotta, hogy

a vita előtt néhány órával Soros Györgyöt ismét a brüsszeli bizottság legmagasabb szintű vezetői fogadták.

Frans Timmermans, a bizottság elnöke pedig büszkén állította azt is, hogy két évtizedre visszatekintő jó kapcsolata van Soros Györgynek az Európai Bizottsággal.
Hollik István azt mondta, több olyan állítás is van az ENSZ migrációs paktumában, ami ellentmond a józan észnek és az elmúlt húsz év európai tapasztalatának.

Megerősítette, hogy ha a végleges szöveg nem változik, és olyan típusú lesz, mint az ENSZ-főtitkár múlt heti javaslata volt, akkor azt Magyarország nem tudja elfogadni.

A paktum komplex, kölcsönös kapcsolatot feltételez a migráció és a fejlődés között, azt erőlteti, hogy a bevándorlás jó és hasznos folyamat, míg az európai tapasztalatok ennek épp az ellenkezőjét mutatják - emelte ki. Emellett nem engedne teret a nemzeti megoldásoknak, lenyesne a nemzeti szuverenitásból, globális migrációs kormányzatot irányozna elő, és a nemzetállamoknak nem lenne lehetőségük saját határaik védelmére. Minden tagállamnak előírnák a migránsok betelepítését és lazítanák az adminisztrációs feltételeit. Minden országgal betelepítési programot akarnak készíttetni, le akarják bontani a határzárat, elnéznék a határsértéseket. Alapvető jogként állítanák be a migrációhoz való jogot, és elmosnák a legális és illegális migráció közötti különbséget, valamint a migránspárti NGO-k még nagyobb befolyást kapnának - sorolta Hollik István.

Kijelentette: a Fidesz és a KDNP mindezt elutasítja, sem Brüsszelnek, sem az ENSZ-nek nem fognak asszisztálni, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak.