A testneveléssel szerettetné meg a sportot diákjaival a Nindzsa-tanár

"Úgy gondolom, hogy a sport az ember életében egyfajta építőkő kell hogy legyen, ugyanúgy, miként a hit, a család, a hazaszeretet, vagy a mindennapos tanulás" . A Tantrend interjúja Márialigeti Kristóffal, a budapesti Piarista Gimnázium testnevelő tanárával, a TV2 Ninja Warrior Hungary nevű ügyességi vetélkedőjének döntősével, a műsor megpróbáltatásairól, motivációról és a sportágválasztásról.

Szólíthatom Nindzsa tanár úrnak?

(Nevet) Igen, mondhatjuk, hogy ez kezd rám ragadni. Nem tudom, hogy a diákok kezdték-e, vagy talán a műsorban is elhangzott már a megszólítás. Kollégáimtól is hallottam már, a gyerekeknek is megengedem, jót mosolygok rajta. Bár ahogy kezdünk időben távolodni a műsortól, úgy egyre kevesebbszer hallom én is.

Akkor nem is lesz folytatás?

Most úgy gondolom, hogy nem. Amikor kiestem a döntőben, napokig bosszankodtam rajta. Az járt a fejemben, hogy ha még egyszer meg lehetne próbálni, akkor újra elindulnék. Amennyiben lesz is műsor, nem mérettetem meg magam ismét. Ha otthon tölteném a nyarakat, és lenne egy hetem felkészülni...de szerencsére egész nyáron a Balatonon dolgozom a piarista vitorlás táborokban, és ezt nem szívesen áldoznám fel.

Márialigeti Kristóf, testnevelő tanár Forrás: Origo

Hogy fogadták a diákok? Megváltoztatja egy ilyen vetélkedő a tanár-diák kapcsolatot?

Nagyon jól esett a reakciójuk. A forgatás idején a vitorlás táborból kellett hazajönnöm, és akik ott voltak, tudtak róla, hogy én is indulok. Szépen lassan terjedt a híre és mindig kérdezgették, melyik adásban leszek, hányadikként kerülök sorra. Nem gondolom, hogy ennek hatására a kapcsolatunk megváltozott volna, elég közvetlennek tartom magam, jól tudok a diákokkal kommunikálni, akár testnevelésórán kívül is. Talán a kisebbek felnéznek rám, valamiféle példát vagy motivációt adhatott nekik a tévés szereplésem.

Mit kell tudni magáról a verseny lebonyolításáról?

Interneten kellett regisztrálni, majd behívtak egy válogatóra. Ez egy nagyjából tíz különböző részfeladatból felépülő fizikai tesztből, illetve egy szóbeli interjúból állt. A mintegy háromezer jelentkezőből végül 330-at válogattak be a műsorba. Négy-öt forduló volt a döntővel együtt; ide húszan jutottunk be, ahol már kettő pálya volt, az első után pedig megfeleződött a létszám.

A show évek óta fut a tengerentúlon, s immáron az európai piacra is betört. Ennek fényében jelentett-e könnyebbséget a felkészülés?

Egy-két műsort megnéztem előtte, így nagyjából tudtam, mire számíthatok. Külön nem készültem, egyrészt időhiány miatt, de különösen szükségét sem éreztem – nem gondoltam, hogy ez lesz életem legmeghatározóbb élménye, amiből majd profitálhatok. Egyszerűen tetszett, és egy jó játéknak tartottam. Persze lehet készülni rá – volt olyan versenyző, aki otthon épített akadálypályát a sikeres felkészülés érdekében.

Mennyire tudta kizárni a kereskedelmi televíziók műsoraira jellemző felhajtást?

Olyan típus vagyok, aki versenyhelyzetben jobban teljesít. Persze a verseny előtt izgultam, akár a kelleténél jobban is, de amikor elkezdtem a pályát, akkor megnyugodtam. Ez lehet hátrány is, mert ilyenkor a közönséget sem hallom, s volt olyan akadály, amikor jól jött volna a segítség – például amikor rossz fogással indultam el, és közben kintről mondták, hogyan kellett volna csinálnom. A vetélkedő show részére visszatérve: a műsor kevésbé szól magáról a versenyről, inkább arról, hogy eladható legyen a termék. Elég hosszú egy ilyen forgatási nap, előfordul, hogy reggel 9-re oda kell menni, és csak délután 4-kor kerül valakire a sor. Közben testben-lélekben készül az ember, majd 3 perc alatt végigmegy a pályán.

A teljes interjú a tantrend.hu oldalon olvasható.