Kaczynski: Lengyelország megvédi a méltóságát a törvénymódosítással

2018.02.03. 11:08

Lengyelországot eddig megfosztották attól a jogától, hogy megvédje a méltóságát, annak a nemzetnek a méltóságát, amelyet "bűnösnek kiáltanak ki olyan bűntettekért, amelyeket egy másik nemzet követett el" - jelentette ki szombaton Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke a lengyel állami rádióban a holokauszttal kapcsolatos, vitatott új törvényről nyilatkozva. A PiS elnöke arra tekintettel jelentette ki a fentieket, hogy nemrég a lengyel parlament mindkét háza jóváhagyta azt a vitatott törvényt, amely büntethetővé teszi, ha Lengyelországra hárítják a felelősséget a náci Németország által elkövetett háborús bűntettekért, például azáltal, hogy a "lengyel haláltáborok" kifejezést alkalmazzák.

Nagyon nehéz elfogadni ezt a helyzetet. Több mint húsz éven keresztül a szégyen politikája uralkodott, miközben nem létezett semmiféle védelmi mechanizmus a méltóságunk megóvása érdekében, és most ennek látjuk a rossz hatásait. Ezen változtatni kell." - vélekedett Kaczynski.

Jaroslaw Kaczynski - PiS elnökeForrás: Zeit.de

Nemrég a lengyel parlament mindkét háza jóváhagyta azt a vitatott törvényt, amely büntethetővé teszi, ha Lengyelországra hárítják a felelősséget a náci Németország által elkövetett háborús bűntettekért, például azáltal, hogy a "lengyel haláltáborok" kifejezést alkalmazzák.

A még Andrzej Duda lengyel államfő aláírására váró törvény pénzbírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná, ha valaki - a törvény betűje szerint - a lengyel nemzetet és a lengyel államot nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva bűnrészességgel vádolja a Harmadik Birodalom bűntetteiben.

"A vita tárgyává vált jogszabályt - a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvény módosítását - teljesen téves módon értelmezik" - mondta Kaczynski. Reményét fejezte ki, hogy Duda elnök aláírja majd a törvényt.

A törvénymódosítás ellen élesen tiltakozott Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, emellett a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont és a Zsidó Világkongresszus (WJC) is bírálta a törvényt, amelyet utóbbi "történelmileg zavarosnak és a demokrácia elleni támadásnak" nevezett. Az Egyesült Államok is nyugtalanságának adott hangot a törvény esetleges nem kívánt következményei miatt.