Kilép az MSZP-ből a fejlövéssel viccelődő képviselő

Vágólapra másolva!
Az erőszak minden formáját elutasítom, kezet soha senkire nem emeltem, de az tény, hogy az utóbbi években néha ökölbe szorult a kezem. Meggondolatlan voltam és ennek következménye van. A pártagságomról a mai nappal lemondok - írta az MSZP-s Simon József.
Vágólapra másolva!

Simon József olyan képet posztolt a közösségi médiában, amin Orbán Viktor miniszterelnököt úgy ábrázolták, mintha fejbe lőtték volna. Azt írta mellé, hogy "Keresd a hibát! Én nem találtam."

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője azonnal felszólította az MSZP vezetését, hogy zárják ki a pártból a politikust. Az MSZP először úgy reagált, hogy valójában a Fidesz okolható azért, hogy ilyen képeket rak ki valaki a közösségi oldalára, Karácsony Gergely és Molnár Gyula sem határolódott el a képtől.

Simon József ma reggel aztán, ahogy azt a 888.hu idézi, ezt írta ki a Facebookra:

Az erőszak minden formáját elutasítom, kezet soha senkire nem emeltem, de az tény, hogy az utóbbi években néha ökölbe szorult a kezem. Meggondolatlan voltam és ennek következménye van. A pártagságomról a mai nappal lemondok.

Simon az MSZP pécsi elnökségének volt a tagja.